A sikeres állásinterjú érdekében rengeteg pályakezdő fekszik kés alá, hogy valamit „kijavítsanak” magukon.
Nem olyan könnyű munkát szerezni, mint ahogy azt gyerekként elképzeljük, hiszen tudjuk, hogy a szüleink dolgoznak, tehát ez biztos egy olyan dolog, ami az iskola után alanyi jogon jár nekünk. Felnőve azonban rá kell jönnünk, hogy ez nem így van, hanem ezernyi álláshirdetésre kell jelentkeznünk ahhoz, hogy legalább egy állásinterjúra behívjanak, s még akkor sem biztos, hogy megkapjuk a munkát.

Ezért egy jó állásért sok mindenre képesek vagyunk, ám valahol meg kell húznunk a határt. Ez a vonal mindenkinél máshol helyezkedik el. Van, aki aprópénzért nem akar dolgozni, míg más olyan munkát nem hajlandó elfogadni, amelyben nem érezné jól magát.

A kétségbeesett kínai fiatalok azonban ennél sokkal messzebb húzzák meg a határvonalat, mert ők, ha kell, akkor átszabatják azokat a részeket a testükön, amelyek miatt elesnének egy adott pozíciótól. A kínaiak azért vállalkoznak erre, mert tudják, hogy a megjelenés rengeteget számít egy állásinterjún, a fiatalok pedig szeretnének tökéletesen kinézni, amivel milliárdos üzletet teremtettek egész Ázsiában.

A friss statisztikák szerint a plasztikai műtétek fellegvára Dél-Koreában található. Tavaly az ott található klinikákon megforduló kínai páciensek egynegyedét egyetemisták tették ki, akik elsősorban orrplasztikát, szemhéj-felvarrást, és zsírleszívást kértek az orvosoktól.

Dél-Koreán kívül, Kína nagyvárosaiban is virágzik az üzletág, hiszen sok fiatal vállalkozik a szépészeti beavatkozásra, hogy kisebb dolgokat megváltoztassanak magukon. Sanghajban például a plasztikai műtétekre jelentkezőknek a 60 százaléka huszonéves.

A helyi újságíróknak a plasztikai sebészek elmondták, hogy júliusban és augusztusban jelentkezik be hozzájuk a legtöbb fiatal. Ez az időszak azért népszerű, mert a fiatalok ekkor végeznek az iskolában, de még nem jött el az első állásinterjújuk napja.

A frissen diplomázott kínaiak azért is állnak rá könnyedén a plasztikai műtétekre, mert a nekik szóló médiumokban szinte állandóan megjelennek olyan hirdetések, amelyek kedvezményt adnak a beavatkozás árából, ha az illető felmutatja a diákigazolványát.

A 20 ezer embert megkérdező statisztikából az is kiderült, hogy a fiatalok a társadalmi státuszuk emelkedését, és jobb elhelyezkedési esélyeket várnak a plasztikai műtétektől. A felmérés még egy érdekességre rámutatott. Ez nem más, mint az, hogy a kés alá fekvők egynegyede férfi, akiknek a száma évről-évre nő. Ez azzal magyarázható, hogy ők nemcsak fényesebb karriert akarnak, hanem a nősülésnél is meg akarják növelni az esélyeiket.

(Forrás: vilagszam.hu)