Nem felel meg a valóságnak a pszichózisról kialakult kép.pschopathÁltalában az emberek azt feltételezik, hogy a mentális betegek nagy valószínűséggel erőszakos bűncselekményeket fognak elkövetni, ám a Berkeley egyetem tanulmányából az derült ki, hogy a hallucinációkkal és téveszmékkel kapcsolatos pszichiátriai betegségek csak ritkán jósolnak előre erőszakos bűncselekményeket.

Ezt a következtetést az után vonták le a kutatók, hogy megvizsgáltak 305 esetet, amelyet az Egyesült Államokban követtek el. Ebből kiderült, hogy az ügyeknek csak a 12 százalékát előzte meg pszichózis.

Míg sok más tanulmány azt állapította meg, hogy a brutalitást, vérontást nagy csalószínűség szerint a harag, a lőfegyverekhez való hozzáférés és a drog következménye, addig az új kutatás először vizsgálta a pszichózis okozta erőszak és az elmebetegség között kimutatható szabályszerűségeket.

Jennifer Skeem elmondta, hogy az eredményből világosan kiderül, hogy a pszichózis ritkán vezet közvetlenül erőszakhoz. A kutatás vezetője ezt a következtetést az után vonta le, hogy a társaival az 1998-as átfogó vizsgálatban megvizsgálta azt a különösen erőszakos 1100 tettest, akiket pszichiátriai intézetben tartottak fogva.

A kutatók főleg azzal az alcsoporttal foglalkoztak, amelyben 100 olyan elkövető szerepelt, akik abban az évben követtek el egy vagy két erőszakos bűncselekményt, amelyben elengedték őket a pszichiátriai intézetből, mert megfelelőnek ítélték a mentális állapotukat és letöltötték a bűncselekményért kirótt büntetést.

Skeemék azt akarták kideríteni, hogy az emberek kis csoportjában a hallucinációk, téveszmék miatt jelent-e meg újra az erőszak. Az akták felülvizsgálata mellett megkérdezték az alanyokat arról, hogy mit éreztek közvetlenül az erőszakban való részvétel előtt, majd a barátok, családok véleményét is megkérdezték.

A vizsgálat eredménye szerint csak az elkövetők 12 százaléka esetében előzte meg pszichózis az erőszakos cselekményeket, miután kiengedték őket az elzárásból. Emellett, amikor a pszichózis kiváltott egy erőszakos incidenst, akkor csak ritkán fordult elő hasonló ugyanazzal a személlyel.

A tanulmány kitért azokra az állandósult tényezőkre, amelyek előidézik az erőszakot, fizikai sérülést, szexuális zaklatást, fegyveres támadásokat, fenyegetéseket. Az erőszakkal összefüggésbe hozható mentális betegségek között a skizofréniát, a bipoláris zavart, a súlyos szorongást és a depressziót mutatták ki.

Az ügyvédek és a mentálhigiénés szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a nagy nyilvánosságot kapó ügyek miatt a mentális betegeket megbélyegzi a közvélemény, emiatt ők nem merik felfedni az állapotukat, s így segítséget sem kérnek időben. Sőt, a mentális betegek gyakrabban lesznek az erőszak áldozatai, mint elkövetői.

Skeem elmondta, hogy fontos megjegyezni, hogy az erőszak kockázati tényezői, mint a gyermekkori bántalmazás, gyógyszerszedés, környezetből eredő hátrányos helyzet, nagy arányban megegyezik a mentális betegségben szenvedők, és e nélkül élők esetében.

(Forrás: hazipatika.com)