A kései nassolás újabb káros hatására jöttek rá a kutatók.eat„Ugyan mi baj lehet, ha egy kicsit eszek lefekvés előtt? Nem ettől a pár falattól leszek kövér. Éhesen úgy sem tudok elaludni.” – ilyen, és ehhez hasonló érvekkel győzzük meg magunkat, ha késő este kinyitjuk a hűtőt, hogy együnk valamit.

Az érveink azonban nem állják meg a helyüket, hiszen a kutatók többször bebizonyították, hogy a kései evés nagyon rossz hatást gyakorol a szervezetünkre. Egy friss kutatás pedig kifejezetten arra mutatott rá, hogy az esti nassolás megnöveli a mellrák kialakulásának veszélyét. Az amerikai kutatók ezért azt tanácsolják, hogy jobb, ha a lehető legkorábbra tesszük a vacsora idejét, valamint álljunk ellen a kései csipegetésnek.

A vizsgálatban résztvevő nők közül azok, akik korábban vacsoráztak, és így tovább koplaltak két étkezés között, egészséges szinten tudták tartani a vércukrukat, mert minden három órányi esti böjttel 4 százalékkal csökkenthető a glükóz szintje, függetlenül attól, hogy mennyit evett az ember vacsorára.

A korábbi felmérések eredménye azt mutatta ki, hogy azoknál a nőknél alakul ki nagyobb eséllyel a mellrák, akiknek magasabb a vércukorszintje még akkor is, ha egyébként nem cukorbetegek.

A kutatók újra kihangsúlyozták azt, amit a legtöbben már tudnak, tehát az lenne a legideálisabb, ha naponta ötször étkeznénk, este pedig 12 órán keresztül koplalnánk, tehát amennyiben tudjuk, hogy 7 órakor reggelizünk, akkor este 7 után már ne együnk!

(Forrás: marmalade.hu)