Mi teszi ellenállhatatlanná a tejterméket?A Michigan egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy miért lehetünk sajtfüggők. A szakemberek munkájából kiderült, hogy a tejterméket nemcsak az íze miatt szeretjük, hanem azért is, mert az ópiumhoz hasonlóan, függővé tesz.
A szakemberek alaposan megvizsgálták a sajt összetevőit, mert meg akarták tudni, hogy melyik gyakorol olyan hatást az elménkre, ami miatt függők leszünk. A kutatásból kiderült egyetlen vegyület, a kazein nevű fehérje okolható a sajtfüggőségért.
Ez az összetevő a legtöbb tejből készülő ételben megtalálható. A kazein az emésztés során casomorphin nevezetű ópiátokra bomlik, ami hatást gyakorol az agy jutalomközpontjára, tehát függőséget okozhat.
A kutatás eredménye szerint tehát egy sajtos kenyér, vagy duplasajtos pizza, igazi ópium az embereknek, akik egyre jobban rászoknak a rendszeres sajtevésre. A sima tejben csak nagyon kis mennyiségű kazein található, ám a sajtban már sokkal nagyobb mértékben van jelent a vegyület.
A szakembereknek azt nem sikerült kideríteniük, hogy pontosan mennyi sajtot kell ahhoz ennie egy embernek, hogy függővé váljon, ám a kutatók mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy jobb csínján bánni a tejtermékkel, ugyanis többfajtának is magas a zsírtartalma, ami nem gyakorol jó hatást az egészségre.
(Forrás: marmalade.hu)
Legutóbbi hozzászólások