Hetente két fürdőszivaccsal végez Rosie, aki 5 éves kora óta hódol a különös szenvedélyének.
Élnek közöttünk olyan emberek, akiknek különös mániájuk van, és olyan dolgokat rágcsálnak el, amiket az emberi szervezet képtelen megemészteni. Vannak, akik üveget esznek, szivacsot falatoznak, hajat rágcsálnak, vagy például homokot nyelnek.

Rendszerint azok, akik ilyen bizarr, és ritka betegségben szenvednek, azért teszik ezt, mert a szervezetük hiányol valamilyen ásványi anyagot, vagy a stressz miatt szoknak rá az egészségtelen nassolásra.

Egy angol tinédzser, Rosie Skinnek például a fürdőszivacsokat imádja. A 19 éves lány azonban nem mosogatni, vagy fürdeni szeret ezekkel, mint más, hanem ő megeszi ezeket. Rosie elmondása szerint, 5 éves volt, amikor először elcsábította a fürdőszivacs, és azóta képtelen leállni vele.

A tinédzser az elmúlt 14 évben hetente két nagyméretű fürdőszivacsot fogyaszt el. Ezeket apró darabokra tépkedi, majd apránként befalja a „csemegét”. Ez főleg akkor jellemző, amikor a lánynak nagyon stresszes napja volt.

Rosie azt is elmesélte a nem hétköznapi mániájáról, hogy főleg az íze és az állaga miatt szereti a fürdőszivacsot, és úgy érzi, mintha egész nap piskótát eszegetne.

(Forrás: neon.hu)