Tíz emberből kilenc belehal a szörnyű betegségbe, emiatt mindenkinek ki kell magát vizsgáltatnia ott, ahol megjelenik a betegség.
Nyugat-Afrikában söpört végig először az ebola, ami most már Európában, egészen pontosan az Egyesült Királyságban is megjelent. Az orvosok mindenkit arra figyelmeztettek, hogy menjen el kivizsgálásra, ha olyan helyen él, ahol már volt megbetegedés.

A szakemberek, bár úgy gondolják, hogy nagyon kicsi a megbetegedés esélye, mégis rettenetesen aggódnak, mert az ebola annyira gyilkos vírus, hogy tíz emberből kilenc belehal, ezért nem szabad félvállról venni!

Az orvosok főleg azokat féltik, akik nemrég Nyugat-Afrikában, elsősorban Sierra Leonéban jártak, hogy meglátogassák a rokonaikat, hiszen még mindig ebben a térségben a legvalószínűbb a fertőzés.

Az ebolára, aminek nincs se ellenszere, se gyógymódja, mindenképpen fel kell készülni, ahogy a mutációira is. A betegség érintkezés útján, és a levegőben lévő vízcseppekkel is terjedhet. A lefolyása során több szerv elégtelenül működik, belső vérzések jelentkeznek, majd a beteg meghal.

A vírust 1976-ban fedezték fel Kongóban, ahol az adatok szerint, 280 ember halt bele az ebolába.

(Forrás: neon.hu)