Rengeteg infó az 5% ÁFA ügyében. Kattintson... Minden infó az új CSOK-ról és a jogszabályokról. Kattintson ...

Christopher Dempsey feleségül vette a lányt, akinek ismeretlenül adta oda a mája felét

Tetszik a cikk?

Igaz történetek, amelyek bizonyítják, hogy jó tett helyében jót várhat az ember.Christopher DempseyA férfi, aki a jövendőbeli feleségének adta a fél máját: Christopher Dempsey egyik kollégája elmondta a férfinak, hogy az unokatestvére súlyos májbeteg, és csak két hónapja van hátra, ha nem kap donort, ami elég esélytelennek tűnt, mert a várólistán több, mint 100 ezren voltak a nő előtt.

Christopher nem ismerte a nőt, de még így sem akarta, hogy szenvedjen, ezért elment, hogy kivizsgáltassa magát. Amikor kiderült, hogy a férfi megfelelő donor, akkor Christopher beleegyezett a műtétbe.

Heather Krueger és a férfi addig nem találkozott, amíg Christopher fel nem ajánlotta a segítségét. A műtét után randevúzni kezdtek, egymásba szerettek, 2016-ban pedig összeházasodtak.

A férfi, aki vért adott, és kétmillió kisbabát mentett meg: 14 éves korában közel volt a halálhoz James Harrison, akinek egy műtét végül megmentette az életét. Az operáció során el kellett távolítani James egyik tüdejét, ami során két liter vért vesztette.

A túléléshez több ember vérére volt szükség. Amikor James 18 éves volt, akkor úgy döntött, hogy véradással hálálja meg a korábbi segítséget. Kiderült, hogy olyan különleges a vére, hogy az életmentő egy ritka agyi betegségben szenvedő kisbabák számára.

Az orvosok megkérték a férfit, hogy rendszeresen járjon vizsgálatokra és adjon plazmát. A ma már a hatvanas éveiben járó férfi több, mint kétmillió kisbabán segített, köztük a saját unokáján.

Az elsősegély-oktató, akit a diákjai mentettek meg: Az elsősegélyt oktató Bob Marlin rengeteg tűzoltót kiképzett, de emellett extra órákat is vállalt és magáncégeknél is oktatott. Így tett akkor is, amikor egy a golfklubban szívrohamot kapott.

A helyszínen tartózkodott a testvére, aki szintén Bobtól tanulta meg az újraélesztést. A testvér segítséget hívott, és elvégezte az újraélesztést, amíg egy dolgozó odaért a defibrillátorral. A kórházba szállításig fél tucatnyi olyan ember segített, akiket Bob képzett ki.

A férfi, aki túlélt egy szívrohamot, miután segített egy autósnak: 2011-ben Wisconsin államban Victor Giesbrecht és a felesége, Ann megállt az autójával, amikor látták, hogy két fiatal nő a kocsikkal bíbelődik.

A házaspár segített a kerékcserében, majd továbbindultak. Nem sokkal később Victor rosszul érezte magát, úgyhogy leparkoltak. Hamarosan beérte őket a két lány, akik megálltak, hogy megnézzék mi történt a jótevőikkel.

Kiderült, hogy az egyik nő nővér, aki azonnal újraélesztette a férfit. A társa hívta a mentőket, akik időben megérkeztek. A kórházba szállított Victor túlélte a szívrohamot.

A nő, akit az a srác mentett meg, akit korábban ő maga: A 10 éves Kevin Stephan egy baseball meccsen játszott, ahol a bemelegítés során az egyik csapattársa véletlenül olyan erővel találta el a kisfiú mellkasát, hogy annak megállt a szíve.

A közönségben ott volt egy nő, aki azonnal rohant és újraélesztette a fiút. Hat évvel később, 2006-ban, Kevin egy étteremben Heimlich-műfogást alkalmazott egy nőn, aki fuldoklott. Később kiderült, hogy azt az asszonyt mentette meg, aki korábban őt.

Az orvos, akit az a férfi mentett meg, akit korábban ő maga: 2011-ben egy amerikai orvos autója megpördült és kigyulladt. Az orvos nem tudott kimászni a roncsból. Mire megérkezett a segítség, addigra a lángok elérték a sofőr lábát.

Az a mentős, aki végül kihúzta az orvost, végig a férfi mellett maradt, és csak a kórházban tudta meg, hogy mi a sérült neve. A mentős ekkor döbbent rá, hogy azt az orvost mentette meg, aki koraszülöttként őt mentette meg.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*