Lin Meng nem bírta elviselni, hogy nem tökéletes gyereket hozott a világra, ezért elmenekült.
Sajnos, nem adatik meg mindannyiunknak, hogy egészséges gyermeknek adjunk életet, ám szülőként akkor is a mi felelősségünk felnevelni a kicsit, ha valami baja van. Lin Meng azonban a könnyebb utat választotta, és elhagyta a fiát.

A 23 éves lány tavaly találkozott a 25 éves Shen-nel, akivel felköltözött Pekingbe, hogy mind a ketten állást találjanak. A fiatalok Shen nagymamájához költöztek, majd hamarosan jól fizető munkát szereztek.

A problémák akkor kezdődtek a fiatal pár életében, amikor kiderült, hogy Lin Meng terhes. Ennek egyáltalán nem örült a lány, de azt egyenesen képtelen volt elviselni, hogy olyan kisfiúnak adott életet, akinek a fenekén egy narancs nagyságú tumor van.

Az újdonsült szülők hazavitték a nagymamához a babát, ám Lin Meng nem maradt sokáig, mert az első adandó alkalommal, amikor egyedül maradt a gyerekkel, fogta magát, és elment, hátrahagyva a fiát.

Shen mamája elárulta, hogy nem érti Lin Meng tettét, hiszen rengeteg segítséget kapott tőle, és nemcsak anyagilag. Az asszony szerint a lány a szülés óta arra a pillanatra várt, hogy egyedül legyen, és elmenekülhessen.

A kisfiú édesapja ennél sokkal komolyabban veszi a szülői felelősségét, és sorban járta a kórházakat, hogy valaki segítsen a fián, akinek a tumora már dinnye nagyságúra nőtt. A férfi sokáig nem talált segítséget, de végül rálelt egy olyan orvosra, aki azt mondta, hogy el tudja úgy távolítani a tumort, hogy a kisfiú egészséges maradjon, és ne legyen elváltozás a testén.

(Forrás: neon.hu)