Gyerekkori trauma miatt alakult ki a kétgyermekes anyukánál az ailurfóbia egyik súlyos változata.
Amikor a kedvenc háziállatunkat simogatjuk, akkor bele sem gondolunk, hogy élnek közöttünk olyanok, akik rettegnek az adott macskától, vagy kutyától. Ha pedig egy ismerősünk azzal áll elénk, hogy betegesen fél a kedvencünktől, akkor nem értjük, hogy ez, hogyan lehetséges.

Mi, emberek, nagyon sok fóbiától szenvedhetünk. A legtöbben az egerektől, pókoktól, vagy a hüllőktől kapunk sikító frászt, míg más például a macskától, ha az ailurfóbiában szenved. A londoni Alesha Duncan ennek a betegségnek az egyik legsúlyosabb változatával él együtt.

A 27 éves, kétgyermekes anyuka 8 évesen volt a szemtanúja egy balesetnek, amiben egy macska is nagy szerepet játszott. A kisgyerek Alesha az édesapjával látogatta meg a nagymamáját. A kellemesnek induló látogatás során, az apuka leállt játszani a nagyi kandúrjával, ám az egyik pillanatban, a macska megkarmolta a férfit, akinek az arca vérezni kezdett. A látvány sokkolta a kislányt, de úgy tűnt, hogy nem lesz maradandó baja a traumatikus élményből.

Az elmúlt évek alatt azonban Alesha lassan félni kezdett a macskáktól, ami odáig fajult, hogy ma már retteg tőlük, és mindentől, aminek köze van ezekhez az állatokhoz. A nő annyira tart attól, hogy felbukkan a közelében egy macska, hogy emiatt nem képes egyedül élni, dolgozni, foglalkozni a gyermekeivel, és az utcára is alig mer kilépni, mert azonnal elájul a félelemtől, ha meglát egy példányt az állatból.

Alesha bevallotta, hogy a fóbiája miatt volt, hogy szakítania kellett az aktuális párjával, mert az macskát tartott. A nő szeretne szakemberhez fordulni a problémájával, de egyrészről nagyon fél, hogy csak kinevettetné magát, másrészről retteg, hogy macskákkal szembesítenék.

(Forrás: neon.hu)