Óriási tumor volt Stuart fejében, ám az orvosok mégis csak az utolsó pillanatban ismerték fel a bajt.
Azt hinnénk, hogy az egészségügy az a szakma, amiben eszébe sem jut az embernek félvállról vennie a munkáját, hiszen végzetes következményei lehetnek, ha elsiklik valami felett. Ennek ellenére naponta hallani olyan híreket, amelyek arról szólnak, hogy az orvos hibája miatt valaki megbénult, vagy esetleg meghalt.

A 19 éves Stuart Hutchison szerencsésnek mondhatja magát abban, hogy ő életben van, és szépen gyógyul. A fiatalembert négy órán keresztül műtötték, amiért az orvosok miatt veszélybe került az élete. Stuart ugyanis már kétszer járt a szakembereknél, mert nem érezte jól magát. Az orvosok akkor nem vették észre, hogy a fiú agyában egy hatalmas daganat fejlődik. Ennek a figyelmetlenségnek volt a következménye az, hogy a beteg az utolsó pillanatban került a műtőasztalra.

Stuart operációja jól sikerült, ám ez még nem jelentette azt, hogy túl van az életveszélyen. Az orvosok megmondták a szülőknek, hogy a fiú meghal, ha reggelig nem tér magához. A szülők számára rémes volt az este, de ezt nem bánták, mert reggelre kiderült, hogy Stuart erős, hiszen magához tért.

A beteg, aki a műtét után leginkább egy múmiára hasonlított, nem válogatta meg a szavait, amikor kifejtette a véleményét az orvosok baklövéséről. Stuart szerint nem is lehet orvosoknak nevezni azokat, akiknél járt, mert csak névlegesen azok. Ha pedig rajta múlna, akkor kirúgná mindegyiket, hiszen nem alkalmas az a munkájára, aki kétszer sem vesz észre egy ilyen nagy tumort.

(Forrás: neon.hu)