A Nemzetközi Egészségügyi Szervezet nem fizeti tovább Emma Duffy kezeléseit.
Elborzasztó, hogy napjainkban mennyi gyerekről derül ki, hogy testképzavarban szenved! Sokszor nem is kamaszok, hanem egészen fiatalok, akár 6-8 évesek is, azzal foglalkoznak, hogy hány kilót nyomnak.

A testképzavar felnőttkorban is nagyon súlyos betegség, de gyerekkorban ennek még rosszabb következményei lehetnek, hiszen a szervezet még fejlődik, ám az önsanyargatással azt érik el a fiatalok, hogy örökre tönkreteszik az egészségüket.

Sajnos, azok a gyerekek, akik anorexiában, vagy például bulimiában szenvednek, nem kapnak segítséget, mert a szüleik nem ismerik fel a bajt. Ennek több oka is lehet, kezdve azzal, hogy nem foglalkoznak eleget a gyerekkel, vagy nem ismerik a betegséget.

Emma Duffy borzalmas története jó példa arra, hogy miért kell tisztában lenni a testképzavarral. Emma 8 éves volt, amikor személyiségzavaros lett. A most 24 éves, anorexiás lány, olyan súlyos állapotban van, hogy kilencszer próbálta megölni magát, egyszer borotvapengéket nyelt le, valamint volt olyan év, amikor egyáltalán nem evett semmit.

Emma szörnyű állapotáról addig semmit sem tudtak a szülei, amíg a Nemzetközi Egészségügyi Szervezet fel nem nyitotta a szemüket, hogy a fiatal nő komoly problémákkal küzd. Az NSH akkor vállalta, hogy fizetni fogják Emma kórházi kezeléseit, ami naponta 1000 dollárba kerül.

Ennek köszönhetően az anorexiás lány egész sokat kezdett enni, de még mindig nagyon messze jár az ideális testsúlytól. Annak ellenére, hogy a célt még nem érték el, az NSH úgy döntött, hogy nem finanszírozzák a továbbiakban Emma kezeléseit. A döntés miatt a szülők felháborodtak, Emma pedig megszökött a kórházból.

Mivel a lány komoly veszélyt jelent önmagára, ezért a család kétségbeesve kereste Emmát. A rokonság félelme nem volt alaptalan, mert Emma gyógyszerekkel adagolta túl magát, de szerencsére megint sikerült megmenteni az életét.

A Duffy szülők az interneten tettek közzé egy felhívást, amivel azt szeretnék elérni, hogy összegyűljön 1 millió dollár a további kórházi kezelésekre. Remélhetőleg a terv sikerül, és Emma egyszer felépül.

(Forrás: neon.hu)