Éles, tompa, lüktető fájdalom teszi tönkre a napunkat, ami miatt hányingerünk is lehet, a hang- és fényérzékenység mellett.
Életünk megkeserítője a fejfájás, aminek rossz szokása, hogy mindig rosszkor, és rossz helyen kezd el kínozni minket. A pokoli jelenséget legszívesebben fejfájást csillapító gyógyszerrel űznénk el, ám az nem mindig nyújt segítséget. A másik közkedvelt ellenszerünk az, hogy eszünk, iszunk, vagy egyszerűen lefekszünk aludni, hátha akkor elmúlik.
Olykor azonban mindez kevésnek bizonyul, mert a fejfájásnak sok fajtája van, amelyek között létezik olyan, amely pillanatokon belül elmúlik, ám akad olyan is, amely miatt órákig, vagy napokig csillagokat látunk, mert a fájdalom agyunk teljes területén, egészen a nyak hátsó területéig húzódik.
Sokszor a fájdalom csupán a fej egy konkrét részét érinti. Máskor az egész területen jelentkezik az éles, tompa, vagy lüktető fájdalom. Ettől hányingerünk lehet, és érzékenyebben érinthet minket a fény, és a zaj. A fejfájást kísérő tüneteket nagyban befolyásolja az, hogy milyen típusú fejfájás teszi tönkre a napunkat.
A legtöbbünk (70 százalék) krónikus fejfájásra szokott panaszkodni, amelynek a visszatérő tüneteitől egyre sűrűbben szenvedünk.
Tenziós fejfájás: A közepesen erős fejfájás, nagyon sok embert érint. Ennek a típusnak nincsenek kísérő tünetei, azonban akár órákig is képes kínozni, úgyhogy emiatt nem tudjuk a megszokott erőbedobással végezni a feladatainkat. A Tenziós fejfájás főleg akkor jelentkezik, ha levegőtlen helyiségben töltjük a napunkat, vagy túl sok stressz van az életünkben, de az is kiválthatja, hogy nem ittunk elég folyadékot, illetve a rossz testtartásunk miatt, az izmaink megfeszülnek, és emiatt kezd el fájni a fejünk.
Migrén: Rengetegen rettegünk, és szenvedünk ettől fejfájástípustól, hiszen ez képes annyira megbénítani minket, hogy mozdulni se bírunk. A migrén rendszerint a fejünk egyik részén jelentkező, lüktető fájdalom, amit hányinger, fény- és zajérzékenység kísérhet.
Ennek a típusnak a leggyakoribb következménye az, hogy fel sem bírunk kelni az ágyból. Migrén esetén sötétítsük el a szobánkat, és zárjunk ki minden zajforrást, majd vegyünk be gyógyszert, ami mellett nézzünk utána, hogy a szakemberek milyen alternatív megoldást tanácsolnak a migrén megelőzésére, vagy az erősségének csökkentésére.
Éles fájdalom a fejben: Közel háromnegyed óráig képes kínozni a szem mögötti részből kiinduló, éles, szúró, elég ritka, és főleg férfiaknál jelentkező fájdalom. A szakemberek rájöttek, hogy akkor jelentkezik az éles fájdalom, amikor az agynak eltér a normálistól a vérellátása, valamint megváltozik a háromosztatú ideg állapota.
Kísérő fájdalom: Ha ezt tapasztaljuk, akkor igazából valami más betegségünk van, és annak csak az egyik tünete a hasogató fejfájás. Ez sokszor akkor jelentkezik, amikor valami súlyos bajunk van, ezért mindenképpen menjünk el egy szakorvosi kivizsgálásra, ahol szóljunk a fejfájásunkról! A kísérő fájdalom főleg fertőzések, és gyulladások esetén okoz nehézségeket. Ha meggyógyultunk ezekből a betegségekből, akkor a fejfájás is megszűnik.
(Forrás: napidoktor.hu)
Legutóbbi hozzászólások