Az általad választott lap alapján kiderül, hogy mivel kellene foglalkoznod az év végéig.

Első lap: Nem cipelheted tovább a felesleges terheket, mert azok csak visszatartanak a haladástól, valamint megnehezítik az utadat, ami talán amúgy sem lenne könnyű. Szabadulj meg mindentől 2025 végéig, amire már nincs szükséged. Itt ne csak fizikai tárgyakra gondolj, ugyanis sokkal inkább szellemi értékekről, rossz tulajdonságokról, régi és elavult eszmékről, hátráltató kapcsolatokról van szó!

Második lap: Le kell győznöd a félelmeidet 2025 végéig, és meg kell tenned valamit, amit kockázatosnak, veszélyesnek tartasz. Tisztában leszel a várható következményekkel, de azt is tudni fogod, hogy amilyen sokat veszíthetsz, olyan sokat nyerhetsz a dolgon.

A bátorságod kifizetődik, már csak azért is, mert azon csak nyerhetsz, ha legyőzöd a korlátjaidat, kilépsz a komfortzónádból és sokat fejlődsz. Ha pedig igazán szerencsés leszel, akkor megkapod annak jutalmát, hogy mertél kockáztatni.

Harmadik lap: Ha valakivel rossz a kapcsolatod, akkor 2025 hátralevő részében tenned kell valamit annak érdekében, hogy ez az elmérgesedett kapcsolat ne terjedjen ki a következő évre, ugyanis azt tiszta lappal kell indítanod.

Hidd el, hogy mind a kettőtöknek az lenne a legjobb, ha békét kötnétek, azzal pedig ne foglalkozz, hogy kinek kellene megtennie az első lépést! Nem fontos, hogy te vagy ő vétkezett. Csak az számít, hogy ez a rossz viszony akadályozhatja a fejlődésedet, ezért neked kell bátornak lenni és békülést kezdeményezned!

Negyedik lap: Otthont kellene építened magadnak és a szeretteidnek 2025 végéig. Az otthon megteremtése jelentheti azt is, hogy a lelked számára kell otthont, biztonságot teremtened, az életedet pedig próbáld biztos alapokra helyezni! Erősítsd meg az önmagadba vetett hitedet és az önbizalmadat!

Szintén 2025 vége előtt számold fel az adósságaidat, terheidet és keress olyan célokat, amelyek a boldogságodat fogják szolgálni! Az év hátralevő részében, ha erre készen állsz, akkor állapodj meg, alapíts családot, indíts vállalkozást!

Amennyiben szeretnél gyökeret verni, akkor 2025 hátralevő része termékeny időszak lesz a számodra.

Ötödik lap: Készülj fel, mert viharra kell számítanod 2025 végéig! Ez lehet érzelmi vihar, de egy balszerencsés, negatív időszak is, ami veszteséget fog okozni a számodra. Legyen ez a vihar bármilyen erős, neked muszáj kitartanod, nem hagyhatod el magad!

Ha kitör a vihar az év utolsó hónapjaiban, akkor vonulj fedezékbe a hiteddel és imádkozz, remélj, várd meg a sötét fellegek elvonulását! Ha ekkor majd úgy érzed, hogy nem maradt semmid, többé semminek sincs értelme, akkor tudd, hogy tévedsz, mert új fejezet fog kezdődni az életedbe, te pedig egy új világot építhetsz fel!

Hatodik lap: Valóra kell váltanod a vágyaidat, céljaidat 2025 végéig, ezért ideje, hogy cselekedj! Ne ülj otthon a biztonságot nyújtó falak között, hanem bátran cselekedj, hiszen az álmaid megvalósításának lehetősége már adott, de az egyedül rajtad múlik, hogy sikert fogsz-e aratni!

(Forrás: noiportal.hu)