Ne kövesd ezeknek az embereknek a példáját, ha egyszer nyersz a lottón!

Tonda Lynn: A Waffle House-ban dolgozott felszolgálóként Tonda Lynn, aki szóbeli megállapodást kötött három kollégáival, hogy ha bármelyikük megnyeri a főnyereményt, akkor osztoznak. Amikor azonban a nőt az a szerencse érte, hogy megnyerte a 10 millió dollárt, akkor hallani sem akart arról, hogy állja a szavát, ezért a munkatársai rögtön beperelték.

A bíróság Lynn javára döntött, ugyanis a szerencsejátékról szóló szóbeli egyességet nem fogadja el a bíróság. Lynn még a tárgyalás előtt 5 millió dollárt a családjának ajándékozott, arra az esetre, ha a bíróság nem az ő javára dönt. Arra azonban nem gondolt, hogy az ajándékozás után is adót kell fizetnie, ami több, mint 1 millió dollár volt.

Amanda Clayton: 1 millió dollárt nyert Amanda Clayton, aki ezután nem tájékoztatta az önkormányzatot arról, hogy már van pénze, úgyhogy nem szorul rá a különféle segélyekre. A dolog azonban kiderült, a bíróság pedig 9 hónap próbaidőre ítélte, amiért több, mint 5 ezer dollár segélyt vett fel annak ellenére, hogy már nem volt rá jogosult.

Clayton végül nem töltötte le a próbaidejét, ugyanis nem sokkal az ítélethozatal után, drogtúladagolásban, meghalt.

Etta May: Minden ép elméjű ember tudja, hogy a lottószelvényen nincs rajta az ember neve és lakcíme, ezért a legnagyobb butaság, amit valaki tehet az, ha valaki másra bízza a szelvényét, főleg akkor, ha azzal 51 millió dollárt nyert.

A kaliforniai Etta May 18 éve, minden héten lottózott, míg nem egy napon végre nyert. Mivel a nő szó szerint remegett az örömtől, ezért megkérte a fiát, hogy írja alá a szelvényt és vegye át a nyereményt helyette.

A fiú meg is tette, amire az anyja kérte, legalábbis nagyjából, mert a nyereményt inkább a saját nevében vette át. May máig a fia ellen pereskedik, az 51 millió dolláros nyereményből pedig eddig csak 125 ezer dollárt kapott meg.

Timothy Elliott: A próbaidejét töltötte Timothy Elliott, aki korábban bankot próbált rabolni. A férfi büntetéséhez hozzátartozott, hogy eltiltották minden szerencsejátéktól, így a kaparós sorsjegyektől is. Ez azonban Elliott nem foglalkozott, és az egyik nap 1 millió dollárt nyert egy sorsjeggyel, ám a nyereményét még hosszú ideig nem kapta meg.

A bíróság végül Elliott javára döntött, és egy nagyobb összegű jótékony adomány után maradt pénzt megkapta.

Americo Lopes: Hétköznapi, becsületes munkásemberként él Americo Lopes, aki 38 millió dollárt nyert a lottón. Az adók levonása után 17 millió dollárt kapott a férfi, ám kiderült, hogy Lopes nem egyedül játszott, hanem a kollégáival közösen.

Miután átvette a nyereményt, Lopes nyomban otthagyta a munkahelyét, azzal az ürüggyel, hogy lábműtéten kell átesnie. A kollégái csak egy hónappal később jöttek rá, hogy Lopes megnyerte a főnyereményt egy olyan szelvénnyel, amit együtt vettek meg.

Az ügyből pereskedés lett, ami során Lopes azt állította a bírónak, hogy az igaz, hogy a kollégáival együtt is vett szelvényt, de az, amellyel nyert, csak az övé. A bíróság nem hitt neki, ezért végül a nyereményt elosztották Lopes és a munkatársai között.

Denise Rossi: 1996-ban, 11 nappal a válása előtt, nyert 1,3 milliárd dollárt a lottón Denise Rossi, aki erről nem tájékoztatta se a férjét, Thomast, se a bíróságot. A férfi csak évekkel később, egy véletlennek köszönhetően, tudta meg, hogy a volt neje mennyi pénzt nyert, ugyanis levelet kapott a kifizetéseket végző cégtől.

Az ügy a bíróságra került, ahol a bíró azt az ítéletet hozta, hogy Rossi megsértette a vagyon és a pénzeszközök közzétételére szóló törvényeket, csalást követett el, ezért a férjének ítélte oda a teljes vagyont.

Michael Carroll: 2002-ben nyert a lottón 9,7 millió fontot Michael Carroll, aki akkoriban szemétszállítással foglalkozott. Mivel még csak 19 éves volt, így Carroll nem tudta, hogy mihez kellene kezdenie a hirtelen jött vagyonával, ezért a bűn útjára lépett.

Hamarosan már több, mint 30 bírósági ügye volt, és háromszor letöltendő börtönbüntetésre ítélték. 2012-ig minden pénzét elverte alkoholra, kábítószerre, prostituáltakra, és hagyta, hogy a barátai is lehúzzák.

A most 41 éves férfi egyik barátja azt nyilatkozta, hogy Carroll most már lenyugodott, szerényen él és keményen dolgozik. A férfiről érkezett legutóbbi hír szerint kibékültek a volt feleségével és úgy döntöttek, hogy adnak még egy esélyt a szerelmüknek, ezért újra összeházasodtak, egy visszafogott ceremónia keretében, és csendes életet élnek.

(Forrás: vilagunk.hu)