Válaszd ki az alábbiak közül a neked legjobban tetszőt, majd olvasd el, hogy a pszichológusok szerint mit árul el rólad a döntésed!1. festmény: Ha az első festmény nyerte el a tetszésedet, akkor a pszichológusok szerint jellemző rád, hogy a természetes impulzivitásod lehetővé teszi, hogy kreatív ötletekkel állj elő. A munkádat másoknál gyorsabban végzed el, ugyanakkor az unalmas, túl aprólékos feladatokat szereted halogatni, elkerülni, mert úgy gondolod, hogy túl sok energiádat szívják el.

Emellett azt is elárulja rólad az általad választott festmény, hogy az elhamarkodott tetteid olykor hibákhoz vezetnek. Nem szoktál nagy figyelmet szentelni az apró részletekre, ugyanis számodra maga az ötlet sokkal fontosabb.

Az energiaszinted kifejezetten instabil, képtelen vagy tudatosan átadni másoknak mindazt, amit érzel. Ha mégis megpróbálod megtenni, akkor általában rosszul fejezed ki magad, ezért problémáid lehetnek a munkádban.

2. festmény: Ha az összes festmény közül a második nyerte el a tetszésedet, akkor a pszichológusok szerint jellemző rád, hogy rendszeresen sok mindennel próbálsz egyszerre foglalkozni. Biztos, hogy aktív tagja vagy a csapatodnak, ahol a vezetői feladatokban is részt vehetsz.

Emellett az is elmondható rólad a döntésed alapján, hogy gyorsan és hatékonyan dolgozol, a feladatokat pedig a legapróbb részletig, nagyon precízen megtervezed. A javaslataidat is akkor terjeszted elő, amikor erre a leginkább alkalmas az idő.

Ha az nem is jellemző rád, hogy sok és erős energiával rendelkezel, mégis az teljesen biztos, hogy mindig stabil vagy. Az energiádat aktívan fogyasztod, arra pedig mindig odafigyelsz, hogy feltöltődj.

Az általad választott festmény szerint igazi profi vagy, és tisztában vagy azzal, hogy miképpen tanulhatsz, fejlődhetsz, sajátíthatsz el valami újat. Azt nem szereted, ha valaki megszakít, amikor csinálsz valamit. A pszichológusok szerint aktív pihenésre, nyugodt és kiadós alvásra van szükséged a lelki harmóniád megőrzéséhez.

3. festmény: Ha arra az elhatározásra jutottál, hogy a harmadik festmény tetszik a legjobban, akkor a pszichológusok szerint azt árulja el a személyiségedről a döntésed, hogy hideg fejjel állsz neki a dolgoknak, de a túl nagy lelkesedésed néha odavezet, hogy elrugaszkodsz a valóság talajától.

Ha például egy projekten dolgozol, akkor hajlamos vagy elveszni a részletekben és elfelejted az eredeti cél eléréséhez szükséges kérdéseket. Nem szereted az unalmas, monoton feladatokat, mert azok esetén úgy érzed, hogy megfosztottak a levegőtől.

Az általad választott festmény alapján az is jellemző rád, hogy rengeteg energiád van, de nehezen koncentrálsz, emiatt nagyon fontos, hogy hatékonyan tervezd meg a munkád minden szakaszát! A pszichológusok azt tanácsolják, hogy érdemes lenne rászoknod a meditációra, ami segíthet abban, hogy képes legyél koncentrálni a munkádra és megfelelően oszd be az erődet.

4. festmény: Ha úgy döntöttél, hogy a negyedik festmény tetszik a legjobban, akkor a pszichológusok szerint azt árulja el rólad a választásod, hogy nagyon szereted a munkádat, viszont tisztában vagy azzal, hogy mindennek megvan a maga helye, így az otthoni és a munkahelyi feladatoknak is, amik egyaránt fontosak.

A döntésed alapján azt is lényegesnek tartod, hogy eleget pihenj, de arra is figyelsz, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű időt töltsd el a családoddal. A környezetedben mindenki tudja, hogy tökéletesen kivitelezed a feladataidat.

Mindemellett az általad választott festmény azt is elárulja rólad, hogy magabiztosan haladsz a céljaid felé, ezért gyakran el is éred azokat, köszönhetően annak, hogy profiként viselkedsz. Rengeteg energiát megspórolsz azzal, hogy tényleg arra fordítod az erőd, amire szükséges. A fizikai aktivitás, például a reggeli vagy esti jóga, segít az energiaszinted helyreállításában.

5. festmény: Ha a utolsó festmény volt az, ami magával ragadta a tekintetedet, akkor a pszichológusok szerint számodra természetes a munka, amit nem tartasz túl felvillanyozó tevékenységnek, mégis kihozol belőle mindent, amit tudsz. A pszichológusok szerint hajlamos lehetsz túlvállalni magad, értékeled a jó csapatmunkát és azt, ha jó a viszony a munkahelyeden.

A választásod alapján az is jellemző rád, hogy időnként elég hamar elfogy az energiát, ezért azt muszáj olykor pótolnod. Ha gyakran úgy érzed, hogy kimerültél, sokszor szenvedsz álmatlanságban, akkor érdemes beiktatnod néhány pihentető szünetet.

(Forrás: noiportal.hu)