Rejtélyes eltűnések, amelyek többségére máig nincs magyarázat.Prabhdeep Srawn: 2013. május 13-án furgont bérelt a 25 éves Prabhdeep „Prabh” Srawn Sydneyben. A térfigyelő kamerák felvétele szerint ugyanazon a napon belépett Jindabyne mellett egy kisboltba, aztán május 14-én leparkolt a Charlotte Pass síközpont személyzeti negyedében és kirándulni ment.

Az első jelentés arról, hogy Srawn bajba kerülhetett, az üdülő gondnokától érkezett, akinek feltűnt, hogy a furgon még május 18-án is ugyanott parkolt. Ezután nagyjából két hétig tartott a Srawn felkutatására indított mentőakció.

Az üggyel kapcsolatban az alkalmazottak és egy síelő elmondta, hogy május 22-én hallottak valamit a területen, ami emberi kiáltásra hasonlított, ám a kutatók semmit sem találtak, még akkor sem, amikor a hó elolvadt. A mai napig meg nem talált Srawnt 2015 júniusában halottá nyilvánították.

Gavin Octaviano: A születésnapja és a hálaadás megünneplése miatt utazott a San Franciscóban élő családjához a 22 éves Gavin Octaviano 2018. november 21-én. Két nappal később Octaviano kölcsönvette az egyik rokona autóját, amivel a Golden Gate hídhoz hajtott, ahol 17 óra 20 perckor leparkolt az északi parkolóban.

Kicsit több, mint négy órával később egy autós majdnem elgázolta Octavianót, aki a híd közepén sétálgatott. A sofőr november 28-án felvette a kapcsolatot a fiatalember családjával, ugyanis meglátta Octaviano fényképét a plakáton, amelyen eltűnt személyként keresték. Kiderült, hogy ő látta utoljára életben.

A család napokon keresztül kutatott a hídon és annak környékén, de Octaviano a mai napig nem került elő és arra sem sikerült rájönni, hogy mi történt vele.

Karl-Erivan Haub: 2018 áprilisában ment el egyedül síelni a svájci Alpokba Karl-Erivan Haub. A német milliárdos tapasztalt síelő volt és egy versenyre készült, ám amikor nem tért vissza a gleccseres csúcsról, jelentették az eltűnését. Teljes körű keresés indult, de az eredménytelenül zárult.

Tylee Ryan és J.J. Vallow: 2019 szeptemberében rejtélyesen eltűnt Tylee Ryan és J.J. Vallow. Az üggyel kapcsolatban kiderült, hogy a 17 éves Ryant a családjával látták utoljára a Yellowstone Nemzeti Parkban 2019. szeptember 8-án, míg a 7 éves Vallow utolsó tartózkodási helye a Kennedy Általános Iskola volt 2019. szeptember 23-án.

Az eltűnt gyerekek édesanyja, Lori Vallow 2019. november 5-én feleségül ment Chad Daybellhez, akinek felesége 2019 októberében elhunyt. Amikor Idaho rendőrsége jóléti ellenőrzésre érkezett a kisebb gyerek miatt, akkor az asszony azt állította, hogy a fiú az Arizonában élő rokonainál tartózkodik, de kiderült, hogy ez nem igaz.

A rendőrség november 27-én ismét felkereste a nő otthonát, de azt üresen találták, ugyanis a házaspár elutazott Hawaiire. Február 10-én érkezett a hír, hogy a rendőrség megtalálta Ryan mobiltelefonját az anyja holmijai között.

Február 20-án a nőt letartóztatták a gyerekek eltűnése miatt. Nem sokkal később kiderült, hogy a házaspár biztos volt abban, hogy a gyerekeket megszállták és zombivá változtak, ezért megölték őket. 2020. június 9-én megtalálták Ryan és Vallow holttestét Daybell Idaho-i házának hátsó kertjében, ezért ellene is vádat emeltek a két gyerek halálának ügyében.

George Penca: 2011 júniusának egy csodás napján döntött úgy a 30 éves ifj. George Penca, hogy elmegy túrázni a 80 fős gyülekezetének 20 tagjával az Upper Yosemite vízesés nyomvonalán, ám a csoport már nélküle tért vissza.

Eleinte mindenki azt gondolta, hogy visszament a Yosemite-völgyhöz, ezért a barátai csak este 9 órakor jelentették be Penca eltűnését. A kutatási és mentési akció másnap reggel indult. Nagyjából 105 ember, hat mentőkutya és több helikopter járta be a környéket, de egy hét alatt sem sikerült a férfi nyomára bukkanni. Penca a mai napig nem került elő.

Tinashe Chitambo: 2012 márciusában kereste fel a nővérével a Victoria vízesést a 25 éves Tinashe Chitambo. Azt követően, hogy megebédeltek a Shearwater étteremben, Chitambo azt mondta a testvérnek, hogy visszamegy a vízeséshez, hogy még egy kicsit túrázzon.

Nem sokkal Chitambo távozása után egy turista azt mondta egy biztonsági őrnek, hogy látott egy férfit a vízesésnél ácsorogni. Kiküldtek egy csapatot, hogy ellenőrizzék a területet, de nem találták meg a férfit, akiről később azt feltételezték, hogy Chitambo lehetett, ugyanis ő soha nem ment vissza az étterembe, ahol a testvére várta.

(Forrás: noiportal.hu)