Öt különös történet a közelmúltból.Sokszor nem derül ki, hogy egy hátborzongató beszámoló valóban megtörtént eseményekről szól-e, vagy valaki csak rossz tréfát akar űzni másokból. Ilyenek az alábbi megdöbbentő történetek is, amelyek a közelmúltban láttak napvilágot.

A szellempár: A 60 éves Soong Rui-xiong úgy döntött 2019. november 10-én, hogy elmegy kirándulni a Pingtung-hegységbe, ám onnan nem ért haza időben. A család a keresésére indult, amiben a rendőrség is segített.

A tíz nappal később előkerült Soong Rui-xiong elmondta, hogy a túrája során felmászott egy sziklafalra, ahol elveszítette a szemüvegét, ami megnehezíthette a hazajutását. Néhány napig egy barlangban húzta meg magát, de ott rájött, hogy meg fog halni, ha nem tesz lépéseket a hazajutása érdekében.

Miután elfogytak a készletei, egy patakból szerzett vizet és erdei növényeken élt. Soong Rui-xiong történetében azonban nem ez volt a furcsa, hanem az, hogy állítása szerint a barlang előtt találkozott egy szellempárral, akik két órán át kísérték őt.

A túrázó szerint a szellemek őslakos tajvaniak lehettek, akik hang nélkül tűntek el, amikor rátalált a hegyről levezető útra.

Elnyel a sír: 2016. december 19-én, napnyugta után érkezett a Long Island-i temetőbe a 64 éves Joanne Cullen, hogy meglátogassa a szülei sírját. Amikor lehajolt, hogy megigazítsa a koszorút a sírkő felett, akkor hirtelen besüppedt alatta a talaj.

Cullen csípőig süllyedt a sírban és beverte a fejét a síremlékbe. Kétségbeesetten kapott a sírkő oldala után, és segítségért kiabált, de senki sem hallotta meg. Végül sikerült kihúznia magát, és azonnal elment a temetőből, ahova nem hajlandó újra betenni a lábát.

A borzalmas eset után Cullen ügyvédi segítséget kért a temető ingatlantulajdonosaival szemben, ugyanis a történtek miatt rémálmai és lelki problémái támadtak.

Sátáni pánik: 2019 novemberében egy ismeretlen forrás adta hírül, hogy megöltek egy birkát New Forestben, Hampshire-ben. Az ügyben az volt a legbizarrabb, hogy a leszúrt állat testén fordított keresztet, a 666-os számot és pentagramot találtak.

Mint kiderült, nem a birka volt az egyetlen áldozat, ugyanis szintén szúrt sebeket találtak egy üszőn és két borjún Bramshaw-ban és Linwood-ban. Az állatgyilkosságok miatt nyomozás indult, ami során a rendőség azt találta, hogy valaki fordított keresztet és a 666-ot festette a Szent Péter-templom ajtajára Bramshaw-ban.

A boszorkányság és New Forest régóta kapcsolatban áll egymással, de a helyiek ebből semmit sem vettek észre az állatgyilkosságok előtt. A lakókat felzaklatták a történtek, és remélik, hogy a rendőség kézre keríti az elkövetőket.

Figyelmeztető üzenet: 2014 decemberében szállt meg egy Edinburgh-i szállodában Amy Jones, aki a szobája egyik fiókjában kézzel írt feljegyzésre bukkant. A nő szerint az előző vendég hagyhatta ott a papírt, amin ez állt:„Ne nyissa ki a zárt ajtót! Ne bízzon a suttogásban. Menjen el, csak távozz…”

Habár az üzenet elég félelmetes, Jones mégsem ijedt meg, hanem inkább lefényképezte és feltette a Twitterre, majd lefeküdt aludni. A szóban forgó ajtó a szoba másik vége felé nézett. Reggel a nő értesítette a Twitter-követőit, hogy él és egyáltalán nem hallott suttogást az ajtó irányából.

Csapdában: Tavaly egy nő elaludt a Torontó felé tartó repülőn. Mikor éjfél körül felébredt, azt látta, hogy sötét van és rajta kívül nincs már senki a járaton. Sikerült kinyitnia a gép ajtaját, majd a személyzet segítségével leszállt a repülőről.

2016 januárjában egy másik nő nem volt ennyire szerencsés a kínai Xi’an-ban. Őt egy lift ejtette csapdába, amikor a szerelők leállították a felvonót. A nő oszlásnak indult holttestét egy hónappal később találták meg, amikor a férfiak visszamentek.

Az áldozat kezének torzulásából kiderült, hogy próbált kiszabadulni az acél börtönéből. Állítólag a szerelők úgy állították le a liftet, hogy nem ellenőrizték, hogy az üres-e, majd elmentek megünnepelni a kínai új évet. A nőről csak annyi derült ki, hogy a vezetékneve Wu, a családja pedig jelentette az eltűnését.

(Forrás: noiportal.hu)