Hogyan védekezhetünk és mi a teendő a kullancscsípés esetén?kullancscsípésTavasszal, nyár elején és a nyári esők után a legaktívabbak a kullancsok, amik ellen nincs teljes körű védelem, ugyanis leginkább a szerencsén múlik, hogy belénk mászik-e, ha pedig igen, akkor fertőzött-e, vagy sem.

A kullancsok a leggyakrabban a Lyme-kórt és a kullancs enkefalitiszt, azaz agyvelőgyulladást terjesztik. A kullancs enkefalitisz ellen a háziorvos írhat fel és adhat be védőoltást, ami nem olcsó, a védettség pedig hónapok múlva alakul ki.

Ha szeretnéd ezt a folyamatot felgyorsítani, akkor 9 ezer forintért megveheted az Encepur nevű oltóanyagot, amiből három darabra van szükség, az oltást pedig 3 év múlva meg kell ismételni. A védőoltás beadatása mellett szól, hogy 2015-ben 24 kullancs okozta agyvelőgyulladást regisztráltak Magyarországon, ez a szám Európában, és az egész világon, rohamosan nő.

Magyarországon leginkább az Északi-Középhegységben, dunántúli megyékben található fertőzött kullancs. A szakemberek szerint két dolog miatt emelkedhetett meg a kullancsok által terjesztett fertőzések száma. Az egyik a klímaváltozás, a másik, hogy az emberek egyre több időt töltenek a szabadban.

A kullancsok ellen használhatunk a bőrünkön kullancsriasztó szereket, krémeket, spray-ket, amikből többfélét választhatunk. Az öltözékkel is védekezhetünk. Vegyünk fel hosszú ujjú felsőt, a zokni szárába tűrjük be a hosszú nadrágot és vegyünk fel sapkát!

Ha megcsípett egy kullancs, akkor az órákkal később ereszti az emberbe a vírust, baktériumot, ráadásul a kullancscsípést viszketés jelzi, még akkor is, ha már kiszedtük a testünkből a kullancsot. Az ÁNTSZ időről időre felhívja a figyelmet arra, hogy mindig nézzük át a testünket, főleg a hajlatokat, rejtett helyeket. Ha kullancsot találunk, akkor fogjunk egy szemöldökcsipeszt, amivel egyszerűen húzzuk ki!

A jól ismert tanácsokkal ellentétben, nincs szükség kenőcsökre, étolajra, tekergetésre, és az se baj, ha leszakad a kullancs feje, mert ki fog lökődni a bőrből, viszketni pedig mindenképpen viszket a csípés helye.

A kullancs enkefalitisz leggyakrabban lázzal, izomfájdalmakkal, levertséggel kezdődik. Néhány nap múlva elmúlik, de pár nappal később magas lázzal, erős fejfájással, aluszékonysággal, szédüléssel, hányással tér vissza. Ezt követően jönnek az olyan idegrendszeri tünetek, mint például a bénulás. Ha ilyesmi történik, akkor muszáj orvoshoz fordulni, és elmondani neki, hogy kullancscsípés történt!

A Lyme-kór nem annyira súlyos, mint az agyvelőgyulladás, de azért csúnya betegség. A Lyme-kórt baktérium okozza. A tünetei ízületi gyulladás, arcbénulás, izomgyengeség és zsibbadás, ami idővel megszűnik.

Az ízületi fájdalom jelentkezése előtt akár 3 hónapig is lappanghat a fertőzés. Ebben az időszakban jelenik meg a bőrön egy legalább 5 centis, ovális alakú bőrpír, aminek hivatalos erythema migrans, ám nem vándorol sehova.

A bőrpír nem viszket, csak piros és a csípés helyén alakul ki. Ha ilyesmit látunk a testünkön, akkor azt komolyan kell venni és antibiotikummal kell kezelni! Magyarországon nem ritka a Lyme-kór, ugyanis évente 10 ezer ilyen eset fordul elő. A fertőzött csípések elsősorban a Balaton-felvidéken, Nyugat-Magyarországon és a Budai-hegységben történnek, de jobb mindenhol, még a saját kertünkben is óvatosnak lennünk!

(Forrás: divany.hu)