Túlélte a bizarr balesetet a nő, aki mellől nem tágított a balszerencse.kőMár önmagában az megérne egy hosszabb tanulmányt, hogy 1954. november 30-án, délután, hogyan élhette túl Ann Hodges azt, hogy a háza tetejét átszakította egy meteorit, ami az aludni készülő nő baloldalába csapódott, és ott egyetlen maradandó sérülésként, egy hatalmas véraláfutást okozott.

Az Alabama állambeli Oak Grove városban történt esettel kapcsolatban az orvosok is csodálkoztak azon, hogy a grapefruit nagyságú, égből érkező kő, nem ütötte agyon az asszonyt, aki igazán szerencsésnek érezhette magát, ám nem sokáig.

Hodges balesetét több forrás is igazolta. A környéken élők arról beszéltek, hogy látták, ahogy egy vörös csík lezuhan az égből Hodges házára. A NASA megerősítette a hihetetlennek hangzó becsapódást, ráadásul a szóban forgó kődarab is döntő bizonyítékot szolgáltatott.

Az eset másik főszereplője Julius Kempis McKinney, az a helyi farmer, aki a várostól néhány mérföldre tűzifát gyűjtött, amikor megtalálta a nőt eltaláló meteorit másik darabját. A történet itt válik tanulságossá, mert megtudjuk belőle, hogy a döntéshozásnál az egyik lehetőség szerencsét a másik balszerencsét hozhat a fejünkre.

McKinney esetében az történt, hogy a férfi rájött, hogy milyen sokat ér a meteoritban található, ritka nemesfémek, ezért ő eladta egy ügyvédnek, aki a Smithsonian Intézet nevében vásárolta meg a tárgyat. McKinney új autóval és házzal gazdagodott.

Ezzel szemben Hodges makacsul ragaszkodott a saját darabjához, mert szent meggyőződése volt, hogy az Istentől kapta, ezzel pedig beindította a pechszériáját, kezdve azzal, hogy a főbérlője, Birdie Guy, rájött, hogy mennyit ér a meteorit, ezért beperelte a nőt, hiszen a meteorit őt illeti, elvégre az ő házának a tetejét szakította be.

A per végén Hodges 500 dollárt fizetett a főbérlőnek. Ez az összeg akkoriban rengeteg pénznek számított. Mindeközben senki sem javította meg a tetőt, ami így áteresztette az esőt és a szelet. Hamarosan jött a mentőöv, ugyanis a Smithsonian Intézet felhívta a nőt azzal, hogy megvennék a követ, ám ekkor megint rosszul döntött az asszony.

Hodges és a férje, Eugene nem lelkesedett az ajánlatért, mert nekik kevesebb pénzt ajánlott az intézet, mint a farmernek, ráadásul a házaspár úgy gondolta, hogy a múzeumok háborúzni fognak a meteoritért, ám tévedtek.

Miután a pár hagyta veszni az egyetlen utolsó ajánlatot, újabb jogi hercehurca kezdődött, aminek eredményeként Hodges megtarthatta a követ. Az ügy ekkor már közismertté vált, aminek következményeként, a turisták ellepték a nő otthonát.

Annak érdekében, hogy a házaspár visszakapja a nyugalmát, Hodges teljesen ingyen odaadta a követ a légierőnek, akik 1956-ban az Alabamai Természettudományi Múzeumba vitték, hogy bárki megnézhesse az ereklyét, ami a Hodges Meteor nevet kapta.

Hodges idegeit annyira tönkretette a média és a jogi harc, hogy 1964-ben elvált a férjétől. Majd nyolc évvel később, egy idősek otthonában, mindössze 52 évesen meghalt, jól bizonyítva azt, hogy átkok nem léteznek, csak rossz döntések.

(Forrás: noiportal.hu)