Őrült döntéseket hoznak az emberek az új játék miatt.pokemongoMegszoktuk, hogy az emberek időnként rákapnak egy új játékra, aminek lelkesen hódolnak, ami nem baj, ha a saját kezünkben tartjuk a dolog irányítását, és nem hagyjuk, hogy az adott dolog mániává alakuljon, és átvegye az uralmat felettünk.

A Pokémon GO is egy ártalmatlan, sőt, hasznos játék, hiszen általa kikapcsolódunk, szórakozunk, ráadásul nem a négy fal között ülünk, hanem kimegyünk az utcára, tehát mozgunk, ami nagyon jót tesz a testi és lelki egészségünknek.

Sőt, a közelmúltban megjelent alkalmazás még az idősebb korosztályt is megszólítja. Ezért fordulhatott elő az, hogy egy nagymama pokémon vadászat közben mentett meg az utcán egy fiatal fiút, akit mások zaklattak.

Előfordul azonban, hogy a Pokémon GO őrült döntésekre készteti az embereket. Íme, néhány példa, amiből levonhatjuk a tanulságot, hogy mit ne kövessünk el egy pillanatnyi mánia miatt!

Elrontják a karrierüket: Egy ausztrál SEO specialista Szingapúrban dolgozott, amikor megtudta, hogy az országba még nem érkezett meg a Pokémon GO. Ettől annyira mérges lett, hogy a Facebookon tett országellenes kijelentéseket. Többek között butának nevezte az ott élő embereket. Ezzel sikerült tönkretennie a karrierjét, ugyanis a munkaadója tudomására jutott, hogy miket kommentel, ezért elbocsátották.

Megzavarni a közlekedést: Egy Auburnben élő személy nekiment egy fának, mert túlságosan elmélyült a játékban. A sofőrök egyébként a legőrültebb helyeken képesek megállni, például az út kellős közepén, mert hirtelen találtak egy pokémont. Rengeteg táblát ki kellett tenni miattuk.pokevilSíneken barangolnak: A szelfi esetében veszélyes volt a vonatos fénykép, most pedig a holland vasúti társaság kényszerült arra, hogy figyelmeztetést adjon ki, azért, hogy az emberek tartsák távol magukat a sínektől, ugyanis a pokémon kereséssel lelassították a közlekedést, arról nem is beszélve, hogy a saját életüket veszélyeztetik egy játék miatt.

Elutasítani az orvosi segítséget: Michael Baker egy idegentől kérdezte meg hajnali egykor, hogy ő is játszik-e a Pokémon Go-val, mire az ismeretlen leszúrta a férfit. Míg más, ha egyáltalán van erre ereje, a legközelebbi kórház felé vette volna az irányt, addig Baker az életét kockáztatta, és inkább levadászta a pokémont. Később nyolc öltéssel varrták össze a sebét.

Pokémonokat üldöznek emlékhelyeken: A Holokauszt Múzeum nem az a hely, ahol illendő lenne pokémonokra vadászni. A holland kórház, Auschwitz és a 9/11-es emlékmű New Yorkban se vadászterület.

Kizárni a környezetet: Rengeteg ember zuhant gödörbe, mert túlságosan elmélyült a játékba, de az is előfordult, hogy valaki rablók kezei közé sétált. Természetesen nincs azzal baj, ha valaki kikapcsolódásként játszik, de néha nézzünk fel a telefon képernyőjéről, mert komoly problémát előzhetünk meg!

Betörni privát területre: Nagyon sok rendőrnek kellett figyelmeztetnie a játékosokat, hogy illegális, ha belépnek a privát területekre. Rengeteg városban történt ehhez hasonló incidens.

Kilépnek a munkahelyükről: A 24 éves Tom Currie Új-Zélandon dolgozott egy kávézóban, amikor úgy döntött, hogy felmond, és bejárja az ország azon pontjait, ahol pokémont gyűjthet. Július 13-ra már 700 darabbal büszkélkedhetett, ám ezzel nem tette népszerűbbé a generációját.

(Forrás: bizzarium.com)