Mennyire befolyásolja az autóvezetést az, hogy felindultan vagy indiszponáltan ülünk volán mögé?driveA Houstoni Egyetem és a Texas A&M Transportation Institute közös kutatása arra volt kíváncsi, hogy a sofőrök mennyire vannak veszélyben akkor, ha indiszponáltak vagy felindultan vezetnek. A kutatásban 59 önkéntes ült be egy közlekedésoktató szimulátorba, ahol véletlenszerűen kiválasztott útvonalakon kellett végigmenniük többször.

Először normális körülmények között autózhattak, majd a figyelmüket gondolkodtató kérdésekkel vonták el. Harmadszor felfokozott érzelmek befolyása alatt vezettek, míg az utolsó körnél SMS-t kellett írniuk.

A kutatók mind a három zavaró tényező esetén kézremegést fedeztek fel meg az alanyoknál, akiknek a teljesítménye nem volt egyforma. Balesetveszély csak akkor fordult elő, ha az önkénteseknek a telefont kellett nyomkodniuk, míg a másik két zavarótényező esetén szabályosabb íven kanyarodtak, illetve haladás közben nem rángatták annyira a kormányt.

A tapasztalatokat az elülső homloklebeny közelében lévő agyterület aktiválódásával hozták összefüggésbe a kutatók, mert az agynak ez a része a felel a váratlan helyzet korrekciójáért. Vezetés közben ilyen szituáció volt a zavaró szituáció.

A stressz kézremegést okoz, amit az agy úgy ellensúlyoz, hogy összehangolja a kezek apró mozgását, amelyek kiegyenlítődnek a kormányon, ezzel garantálva a biztos haladást, ám ez csak akkor működik, ha az agy, a szem és a kezek összehangolására van szükség.

Ez az egység megtörik, ha levesszük a kezünket a kormányról, a volánt fogó kar pedig kikerül a látómezőből. Ez történik, ha SMS-t írunk, mert a tekintetünk nincs az úton, ezért az agyunk nem képes összeegyeztetni a kezek mozgását, nem tartja megfelelő kontroll alatt a testünket, a sofőr pedig az autóját. A kutatók szerint egyfajta hatodik érzékkel kompenzál az agy, ez pedig segíthet az ideges, figyelmetlen sofőröknek.

A kutatás eredménye alapján a szakemberek szeretnének kifejleszteni egy rendszert, ami folyamatosan monitorozná a sofőr útját, figyelné a kézremegést és a sávtartást, balesetkor fekete dobozként funkcionálna, illetve figyelmeztetné a sofőrt, amikor megváltozik a szokásos vezetési stílusa.

(Forrás: hazipatika.com)