Nem minden kapcsolat tarthat örökké.breakupAz ember társas lény, ezért család, barátok, haverok, kollégák vesznek körül életünk során, ám ez nem jelenti azt, hogy minden kapcsolatunk a sírig tart, hiszen az évek alatt változunk, és így a kapcsolatok is változnak.

Lássuk, kik azok, akiket nagy valószínűség szerint el fogunk veszíteni az életünk során!

Az embert, akit elképzeltünk: Gyerekként mindenki megtervezi, hogy milyen lesz felnőttként, mit fog dolgozni, hogyan alakul a szerelmi élete, ám ritka, ha ez az elképzelés minden ponton megvalósul.

Ennek oka, hogy hiába van meg a vágyunk, mert az idő múlásával olyan utakat választunk, amelyek miatt jobb vagy rosszabb lesz az életünk, mint azt képzelték. Amennyiben szeretjük a jelenlegi életünket, akkor felesleges azon gondolkodni, hogy mit nem valósítottunk meg a tervünkből, úgyhogy örüljünk annak, amit elértünk. Ám, ha azt kívánjuk, hogy bárcsak mindent másképpen csináltunk volna, akkor hajrá, változtassunk!

A barátot, aki lehúz: Mindenki életében akad legalább egy barát, aki lehet, hogy remek személyiség, akivel jókat bulizunk szombat este, de egyébként úgy érezzük, hogy kicsit lehúz minket vagy a környezetünket.

Ő lehet az, aki ellop egy kicsit az örömünkből, visszahúz, visszafog, ha pedig felhőtlen boldogságot érzünk, akkor ő az, aki azt mondja, hogy fogjuk vissza magunkat. Olyan, mintha az ő feladata lenne, hogy rámutasson a negatív dolgokra, de nem azért, hogy óvjon, hanem azért, mert nem illünk össze. Muszáj elköszönünk az ilyen emberektől.

Aki meghalt: Ez az egyik legszomorúbb tény, mert ez ellen tényleg nem tehetünk semmit. Amikor rokonként, barátként, szeretőként szeretünk valakit, akkor el kell fogadnunk, hogy az illető bármikor meghalhat, nekünk pedig tudnunk kell nélküle is boldogan élni, persze csak a gyász után.

A mentort, a tanítót, akin túlnövünk: Mindegy, hogy tanár, mentor, vagy akár pszichológus, tudnunk kell, hogy eljön az a pont, amikor már nem tud több tudást átadni, sőt, túlnövünk rajta. Miután a mentor, tanító testileg, lelkileg vagy szellemileg kirángatott a gödörből, rájövünk, hogy már nagyjából egy szinten vagyunk. A leckét megtanultuk, a feladat elvégezve, tehát nincs más hátra, mint a búcsú.

A barátot, akit lehúzunk: Ahogy minket lehúzhat egy barát, úgy egy másik ismerős életében mi vagyunk azok, akik féltékenyek a sikereire, aki próbálja visszatartani, akivel egyre gyakrabban nem értünk egyet. Lehet, hogy ezt már mind a ketten érezzük, de még egyikünk sem mert lépni a kapcsolat felbontása felé. Ne várjuk meg, hogy elfajuljanak a dolgok, hanem engedjük el az illetőt addig, míg ezt békében megtehetjük.

A barátot, akit túl közel engedtünk magunkhoz: Hunyjuk le a szemünket, és máris tudni fogjuk, hogy ki az a személy, akivel túl közel kerültünk egymáshoz, pedig tudjuk, hogy nincs jövünk, például azért, mert mind a ketten házasok vagyunk. Engedjük el a játékos álmodozást és az illetőt, mert különben olyan veszélyes terepre lépünk, ahonnan nincs visszaút.

(Forrás: femcafe.hu)