Luminita D. Saviuc nehéz gyerekkor után ismerte meg a boldogsághoz vezető utat.happyRomán származású blogger Luminita D. Saviuc, akinek nem volt könnyű gyerekkora, ezért csak idővel tanulta meg, hogy mit jelent a boldogság. Az út során szerzett tapasztalatait egy könyvben gyűjtötte össze. A bestseller tizenöt dolgot említ, ami megfoszt a boldogságtól, ám ezek közül négy különösen kiemelkedik.

A mellékletek: Sokan úgy gondolják, hogy az autó, ház, más jelentős vagyontárgy birtoklása boldoggá tesz. A szerző szerint ezek a dolgok valójában mellékletek, amelyek elvesztése félelemmel, aggodalommal tölt el.

Saviuc szerint fontos megértetnünk magunkkal, hogy ezek egyike sem olyasmi, amit mindenképpen meg kellene tartanunk. Ha elfogadjuk ezt a tényt, akkor boldogabb lesz az életünk, és a kapcsolataink is javulni fognak.

Önpusztító bebeszélés: A blogger azt tanácsolja, hogy az embereknek meg kell tanulniuk, hogy hogyan legyenek önmaguk legjobb barátja, mert ellenkező esetben önmaguk legnagyobb ellenségévé válhatnak.

Amikor csak azt vesszük figyelembe, hogy melyek a pillanatnyi hiányosságaink, akkor szem elől tévesztjük, hogy mit tehetnénk. A gondolatok minőségét a meggyőződés határozza meg, amely pedig arra hat, hogy az ember hogyan éli az életét.

Ha túl sokat ostorozzuk önmagunkat, akkor tegyük fel magunknak a kérdést, hogy így beszélnénk-e azzal, akit szeretünk, és egyáltalán igazak azok a dolgok, amelyekkel kínozzuk önmagunkat? A két kérdésre valószínűleg nem lesz a válaszunk. Ha a tényeket és a negatív gondolatokat rendszeresen összevetjük, akkor lassan megszabadulhatunk az önostorozástól.

A múlt: Mindenkinek van múltja, amiből le kell vonni a tanulságot, majd le kell zárni azt. Saviuc szerint a fájdalmas dolgok megtanítanak megbocsátani, a látszatokon túlra látni, illetve fel kell fogni, hogy a bántás azért érkezik, mert rosszkor, rossz helyen vagyunk.

Félelem: Saviuc azt tanácsolja, hogy a megjelenő félelmeket próbáljuk átváltoztatni arra, ami kellemes érzéseket kelt, így például gondoljunk a családra, barátokra, a hobbinkra, napsütéses időre.

(Forrás: hazipatika.com)