A brüsszeli merényletekre utaló karikatúra okozott felháborodást.planLassan nem telhet el úgy nap, hogy valahol a világba ne történne legalább egy terrorista merénylet, ám ezek közül sok nem rázza meg úgy a világot, mint a párizsi és a brüsszeli robbantások, pedig más országokban is ártatlan emberek haltak meg.

Ez volt az oka annak, hogy az eheti brüsszeli merényletek után elsősorban a francia Le Monde napilap által publikált, Jean Plantureuv készítette, karikatúra háborította fel a törököket, és másokat, ugyanis a Pantu művésznéven ismert alkotó elsősorban a belgák iránti szolidaritásból rajzolta meg a képet, amelyen a franciák zászlaja vigasztalja a belga lobogót.torokA karikatúrával kapcsolatban Yasmin Ahemd újságíró írta meg az egyik cikkében, hogy miközben a brüsszeli merényletek után a Downing Streeten felhúzták a belga lobogót, és a fél világ nevezetességeit a belga nemzeti színekkel világították ki, addig a Törökországban történt merényletek után nem mutatott ilyen együttérzést a világ.

A karikatúrát végül kiegészítették, és feltüntették rajta annak a négy törökországi merényletnek a dátumát, amelyet a közelmúltban követtek el. Ezek közül három 2016-ban, egy pedig négy hónappal a brüsszeli események előtt történt.

(Forrás: globoport.hu)