Nem létezik kritikus periódus a nyelvtanulásban.speakNépszerű elképzelés az, hogy gyerekek könnyebben tanulnak nyelveket, mint a felnőttek, mert a beszédtanuláshoz hasonlóan, az idegen nyelv elsajátításában is létezik kritikus periódus, tehát egy olyan időszak, amikor fogékonyabbak vagyunk az új ismeretre.

Egy új kutatás azonban megcáfolta ezt az elképzelést, ugyanis csak annyiról van szó, hogy a gyerekeknek több ideje van az új nyelv tanulására, mint a felnőtteknek, emiatt hatékonyabban tanulnak.

A brit kutatók 101 Németországban élő lengyel, orosz és német anyanyelvű alanynak játszottak le helyenként hibás német mondatokat, miközben szkennerrel figyelték a résztvevők agyát.

A vizsgálat eredményéből kiderült, hogy a hibák detektálásához nem volt köze annak, hogy az illető hány évesen tanulta a nyelvet. Az igazi különbség a német anyanyelvű és a németet második anyanyelvként tanuló alanyok között volt. Közülük az előbbi csapat agya reagált jobban a hibákra.

Monika Schmid kutató elmondta, hogy a vizsgálatuk eredménye szerint nem létezik kritikus periódus a második nyelv megtanulása közben. Emellett korábbi kutatásokból az is kiderült, hogy az új nyelv elsajátítása fejleszti az agyat függetlenül attól, hogy hány évesen döntünk úgy, hogy idegen nyelvet tanulunk.

(Forrás: divany.hu)