Boldogabbak leszünk attól, ha vannak olyan tevékenységek, amelyekben szenvedélyesen veszünk részt.hobbiAhogy gyerekként az iskola, úgy felnőttként a munka vár ránk, ám a kötelességek mellett, a szabadidőnket azzal tölthetjük, amivel csak szeretnénk. Ezeket az órákat érdemes a hobbinkra fordítani, ugyanis a kutatók rájöttek, hogy azok, akik egy-egy tevékenységben szenvedélyesen vesznek részt, sokkal boldogabbak, elégedettebbek az életükkel, mint azok, akiknek nincs ilyen elfoglaltságuk.

Ez azonban csak akkor teljesül, ha az elfoglaltság harmonikus szenvedélyes. Ha függeni kezdünk a játéktól, edzéstől, internettől, ételtől, szerektől, vagy bármi mástól, akkor az kontrollálja az életünket, és megakadályozza, hogy az emberi kapcsolatainkban, önmagunkban, az élet más területein boldogok legyünk.

A kutatók azzal a kérdéssel is foglalkoztak, hogy hány harmonikus szenvedélyünk lehet egyszerre. A vizsgálatban több, mint 1200 főiskolás vett részt. Ők beszéltek a hangulatukról, az élettel való elégedettségükről, illetve a harmonikus, kínzó elfoglaltságukról.

Az eredményekből kiderült, hogy az alanyok harmadának egy hobbija van. Több, mint felüknek két szenvedélye, míg a többieknek egyáltalán nem volt ilyen elfoglaltsága. A résztvevők harmada függőségben állt a kedvenc időtöltésével, ami miatt boldogtalanabbak voltak, mint a többiek.

A harmonikus szenvedéllyel vagy szenvedélyekkel rendelkezőket összehasonlítva elmondható volt, hogy azok, akik több tevékenységet rendszeresen végeznek és élveznek, azok sokkal jobban érzik magukat, a hangulatuk pedig emelkedettebb, mint a többieké. Ennek oka nem az, hogy ők több időt fordíthatnak a hobbijukra, ugyanis az alanyok nagyjából ugyanannyit foglalkoztak a kedvenc tevékenységeikkel.

A felmérésből az nem derült ki, hogy a boldogság vagy a szenvedély volt-e előbb, és ezek hogyan hatnak egymásra, mert a kutatók nem tértek ki az ok-okozati összefüggésre. Ennek ellenére a szakemberek úgy vélik, hogy a boldogsághoz szükséges, hogy legyen valami, amiben ki tudunk teljesedni, illetve szenvedélyesen vehetünk részt.

(Forrás: divany.hu)