A Leideni Egyetem kutatói bebizonyították, hogy az ijesztő alkotások fokozzák a véralvadásért felelős fehérjék számát a szervezetben.horrorA Leideni Egyetem szakemberei arra a kérdésre keresték a választ, hogy a horrorfilmek milyen hatással vannak az emberi szervezetre. A kutatók 24, 30 év alatti, egészséges alanyt osztottak két csoportra a kísérletben.

Az egyik csapat horrort, majd oktatófilmet nézett, míg a többiek oktatófilmet, majd horror. A kutatók a 90 percig tartó kísérlet elején és végén is vért vettek a résztvevőktől, akiknek minden film végén értékelniük kellett, hogy mennyire tartották félelmetesnek a művet.

A tesztalanyok a horrortól ijedtek meg jobban, ezt pedig a szervezetükben történt változás is bizonyította. A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a VIII-as véralvadási faktor 57 százalékkal megemelkedett, a horror hatására, míg az oktatófilm esetében 86 százalékkal csökkent ez a szám.

Az is kiderült, hogy más alvadékképző fehérje szintje nem változott, tehát a horrorfilmek rajongóinak nem kell félniük, hogy vérrög képződik a szervezetükbe, ha ijesztő alkotásokat néznek.

A kutatók mindebből azt a következtetést vonták le, hogy a faktorszint növekedés evolúciós előny, mert a szervezet így készül fel az esetleges vérveszteségre.

(Forrás: divany.hu)