Isobel Bowdery a Bataclan koncertteremben élte át a borzalmakat.
Elszomorító, hogy a Facebookon még azon is képesek voltak összeveszni az emberek, hogy valaki miért változtatta meg a profilképét trikolorra a párizsi merényletek miatt. Az ellenzők tábora szerint ez képmutatás, hiszen máshol is történik terrorcselekmény.
Ez a tábor azonban elfelejti, hogy Szíriában, Irakban, és a hasonló konfliktuszónákban eleve az ember csak úgy teszi ki a lábát az utcára, hogy tudja, talán nem megy vissza, de Párizs egy olyan város, ahol az emberek abban a tudatban mentek szórakozni péntek este, hogy kikapcsolódnak, aztán hazamennek.
A 22 éves Isobel Bowdery a Bataclan koncertteremben szórakozott a Eagles Of Death Metal koncertjén, amikor az egyik pillanatban még táncolt, majd a másikban örökre megváltozott az élete. Erről szól a lány szívbemarkoló posztja.
„Eszedbe se jut, hogy veled fog megtörténni. Egy péntek esti rockkoncert volt. A hangulat felszabadult, mindenki táncolt és mosolygott. Amikor egy férfi bejött az ajtón és lövöldözni kezdett, azt hittük, csak a show része.
Ez nem egy egyszerű merénylet volt, hanem mészárlás. Emberek tucatjait lőtték le a szemem láttára. Vér borított mindent. Felnőtt férfiak sírtak a barátnőik holttestét ölelve magukhoz. Egy pillanat alatt emberek jövőjét vették el, családokat törtek össze.
Sokkosan, magányosan, halottnak tettetve magam feküdtem a padlón több, mint egy órán keresztül. Visszatartottam a lélegzetem, próbáltam nem mozdulni, nem sírni. Nem mutattam félelmet azoknak, akik azt akarták látni. Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy túléltem. Rengetegen nem voltak ilyen szerencsések. Ártatlan emberek, akik azért voltak ott, mint én: hogy jól érezzék magukat péntek este. Kegyetlen ez a világ.
Az események rámutatnak az emberi romlottságra. A felettem keselyűként körző férfiak arca egész életemben kísérteni fog. Pontosan céloztak és lőttek le embereket a színpad előtt. Minden pillanatban arra vártam, hogy valaki felébreszt ebből a rémálomból, mert ez nem tűnt valóságosnak.
A horror a túlélőjeként bemutathatom a hősöket, azt a férfit, aki nyugtatott, és az életét kockáztatva takart el, amikor nyöszörögtem, vagy azt a párt, akik utolsó szavaikkal szerelmet vallottak egymásnak. Ők adnak hitet, hogy van még jó a világban.
Vagy a rendőröket, akik több száz ember életét mentették meg. Azokat az idegeneket, akik felszedtek az útról és 45 percen keresztül vigasztaltak, mert azt hittem, hogy a párom halott. Azt a sérült férfit, akiről véletlenül azt hittem, hogy a szerelmem, aztán mikor rájöttem a hibára, ő megölelt és azt mondta, hogy minden rendben lesz, annak ellenére, hogy ő is félt és egyedül volt.
A nőt, aki befogadta a túlélőket, aki új ruhákat adott, hogy ne a vérfoltos felsőmben legyek. Ti, akik üzenetben biztosítottatok a támogatásotokról. Miattuk hiszem, hogy ez a világ jobb hely lehet, hogy nem hagyjuk ezt újra megtörténni.
De ez leginkább annak a 80 embernek szól, akik nem voltak olyan szerencsések, mint én, és a családjuk és barátaiknak, akik most szenvednek. Nagyon sajnálom. Semmi nem fogja megszüntetni a fájdalmat.
Kiváltságosnak érzem magam, hogy ott lehettem az utolsó leheletüknél. Azt hittem, hogy én is meghalok, de az utolsó gondolataim nem azok körül az állatok körül keringtek, akik ezt okozták. Azokra gondoltam, akiket szerettek.
Idegen emberek vérében feküdve, várva, hogy én is megkapjam a golyómat, ami véget vett a 22 évemnek, felidéztem azokat, akiket szeretek, és azt suttogtam: Szeretlek! Újra és újra. Azt kívántam, hogy a szeretteim tudják, hogy mennyire szerettem őket, és a történtek ellenére, továbbra is higgyenek az emberi jóságban. És ne hagyják azokat az embereket győzni.
Tegnap este sok ember élete örökre más lett. Jobb emberré kell válnunk, olyan életet kell élnünk, amilyenre az áldozatok vágytak. Nyugodjatok békében, angyalok! Örökre emlékezni fogunk rátok.”
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Legutóbbi hozzászólások