Nagyon jól fejleszthetők az agy bizonyos funkciói, ha az ember játszik egy hangszeren.űnfffycxA zenének számtalan pozitív hatása van, de a legjobb az, ha nemcsak hallgatjuk a zenét, hanem játszunk valamilyen hangszeren, ezért a gyerekeknek érdemes egészen fiatalon hangszert venniük a kezükbe.

Vastagabb szürkeállomány: A Vermont Egyetemen kiderítették, hogy a zene hatására nő a szürkeállomány az agykéregben, ami azért fontos, mert a gyerekek így jobban összpontosítanak, az érzelmeiket jobban kontrollálják, valamint a stressz szintje is csökken.

A hegedű és a relativitáselmélet: Egy 2013-ban készített tanulmányból az derült ki, hogy a kreativitásért felelős jobb agyfélteke és a logikus gondolkodást garantáló bal agyfélteke szimultán együttműködése miatt lehetett Einstein zseni.

Több mosoly és jobb kommunikáció: Azoknak a babáknak, akik interaktív zeneórákon vesznek részt, sokkal fejlettebb az olyan korai kommunikációs készségei, mint a körülöttük lévő tárgyakra való rámutatás vagy a pápá integetés, emellett többet mosolyognak, ha pedig sírnak, akkor könnyebb megnyugtatni.

Idős korban is fejlettebb hallás: Dr. Nina Kraus és társai arra jöttek rá, hogy azoknak az idős felnőtteknek, akik gyerekként játszottak valamilyen hangszeren, de már évtizedet óta nem gyakoroltak, sokkal gyorsabb volt az agyi válasza a beszédhangokra, mint azoknak, akik soha sem tanultak zenélni.

Megnövekedett fehérállomány: Az agykutatók felfedezték, hogy az a legjobb, ha a gyerekek még 7 éves koruk előtt hangszert ragadnak, és rendszeresen gyakorolnak rajta, mert ez erősíti az agy motoros funkciókért felelős területek közötti idegkapcsolatokat.

Fiatalos agy az öregkorban: 2015-ben jelent meg az a tanulmány, amelyből kiderült, hogy azok az idősebb felnőttek, akik fiatalon zenéltek, 20 százalékkal jobb eredményt értek el a beszédfelismerő teszteken, mint azok, akik nem zenéltek.LDFHSzuperérzékelés: A Montreali Egyetemen végezték el a közelmúltban azt a kutatást, amelyből kiderült, hogy a képzett zenészek sokkal profibban választják szét az őket ért multiszenzoros információkból a hallásra, a tapintásra és a látásra ható ingereket.

Serkenti a véráramlást: Egy 2014-es vizsgálatban olyan személyek vettek részt, akiknek nem volt zenei képzettsége. A kísérletből kiderült, hogy már a rövid ideig tartó gyakorlás is elég ahhoz, hogy több vér áramoljon a bal agyféltekébe.

Segíti a felzárkózást: Az Amerikai Pszichológiai Társaság tavaly ismertette, hogy a hangszeren való gyakorlás vagy az éneklés segít azoknak a gyerekeknek, akiknek gondjai vannak az olvasással, nyelvi ismeretekkel, mert a zenéléssel gyorsabban fel tudnak zárkózni.

Javítja a végrehajtó funkciókat: Boston egyik gyerekkórházában hajtották végre azt a kísérletet, amely során felfedezték, hogy a zenetanulás fejleszti a gyerekek és a felnőttek végrehajtói funkcióit.

A végrehajtó funkciók azok a magas szintű kognitív folyamatok, amelyeknek köszönhetően az információkat gyorsan feldolgozzuk, elraktározzuk, szabályozzuk a viselkedésünket, jó döntéseket hozunk, jól tervezünk, sikerül megoldani a problémákat, és alkalmazkodunk a mentális igényekhez.

(Forrás: divany.hu)