Mit árul el, ha szív, ovális, vagy kerek az arcforma?faceOvális arcforma – A diplomatikus: A szinte tökéletes arcformánk azt jelzi, hogy milyen erős, rugalmas, diplomatikus a személyiségünk. Bölcs, megfontolt döntéseket hozunk, nem engedünk a túlzásoknak. A helyzeteket több szemszögből megvizsgáljuk, és nem szokásunk a mellébeszélés. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy nehezen hozunk döntést, ám a végsőkig kitartunk az elhatározásunk mellett.

Kerek arcforma – Az Érzelmes: Nem látszik rajtunk, de mélyek az érzéseink. Jellemző ránk, hogy akkor is megőrizzük a hidegvérünket, ha nagyon erősen reagálunk valamire. A kerek arcformánk azt sugározza mások felé, hogy magas az ösztrogénszintünk, ez pedig még vonzóbbá tesz minket mások számára.

Négyzet alakú arcforma – A Határozott: Akkor is kiállunk az érveink mellet, ha azt rajtunk kívül senki sem támogatja. Remek szövetségesek vagyunk, mert az első gondolatunk legtöbbször az, hogy hogyan segíthetnénk másoknak.

Nagyon jó barátok vagyunk, hiszen minden körülmény között lehet ránk számítani. A vajszívűnk miatt minden ember, aki körülöttünk van, tudhatja, hogy nem fogjuk cserbenhagyni.

Hosszúkás arcforma – A céltudatos csábító: Az élet minden területén, és a szerelemben is, addig harcolunk, amíg el nem érjük a céljainkat. Született vezetők vagyunk. A nehéz helyzeteket is gyorsan, könnyen átlátjuk, ez pedig nagy előny a ranglétra megmászásához.

A magánéletünk területén elmondható, hogy a kemény külsőnk mögé rejtjük az érzéseinket, emiatt egy olyan párra van szükségünk, aki átlát az álarcon.

Szív alakú arcforma – A bájos: A kedvességünkkel mindenkit leveszünk a lábáról. Öntudatlanul is vonzzuk az embereket, és gyakran kerülünk a társaság középpontjába. Tele vagyunk melegséggel, kedvességgel, élettel, és ezeket másoknak is átadjuk. A kollégáink kedvelnek, és a szerelemben is népszerűek vagyunk. Lágy, megértő, toleráns tulajdonságainknak miatt, könnyen alkalmazkodunk másokhoz.

(Forrás: astronet.hu)