Irányított álmodás

Technikák, amikkel befolyásolhatjuk az álmainkat.dreamAz álmokból sokat tanulhatunk, ha reggel emlékszünk rájuk, ám ez nem mindig sikerül. Ha szeretnénk elérni, hogy többé ne felejtsük el az esti mozit, akkor a következő módszereket érdemes kipróbálnunk, de jegyezzük meg, hogy ehhez is idő, gyakorolás kell, mert nem fogjuk egyik napról a másikra megtanulni az irányított álmodás technikáját.

Végezzünk valóság-ellenőrzéseket: Ez abban segít, hogy eldöntsük, ébren vagyunk, vagy álmodunk. Ennél a módszernél elég annyi, hogy kapcsolgassuk fel-le a villanyt, amikor belépünk egy szobába, valamint keressünk olyan dolgokat, amiket egyébként is megcsinálnánk! Ezeket mindennap, legalább tízszer gyakoroljuk.

Meditáljunk naponta legalább kétszer: Napközben bármikor, és elalvás előtt is meditáljunk, mert az irányított álmodáshoz szükség van arra, hogy kiürítsük, felkészítsük az elménket.

Emlékeztető: Fontos indukció az irányított álmodáshoz az, hogy elalvás előtt mondogassuk magunkban, hogy „álmodni fogok ma és tudatában leszek, hogy álmodok”. A mondat akkor lesz hatásos, ha igazán hiszünk benne.

Írjunk álomnaplót: Válasszunk egy nekünk tetsző füzetet, amit karnyújtásnyira tartsunk az ágytól, hogy csak ki kelljen nyúlnunk érte, hogy ébredés után egyből, a lehető legrészletesebben leírjuk, amit álmodtunk. Fűzzük hozzá a saját gondolatainkat is!

Kiegészítők: Nem feltétlenül szükséges a sikerhez, de bizonyos eszközök mégis segítenek, hogy ne süllyedjünk el olyan könnyen a REM fázisban. Az irányított álmodásban segít az extra magnézium, kolin, halolaj, mert ezek fogyasztása befolyásolhatja az agyunk működését.

Keressünk az irányított álmodás témájában: Számtalan ingyenes anyag lelhető fel a témában, úgyhogy bátran keresgéljünk, és tanulmányozzuk az irányított álmodást.

(Forrás: bizzarium.com)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*