A Facebook jelét viseli az új kábítószer, amit szigorúan tilos lenyelni!drugSajnos olyan világban élünk, ahol nagyon oda kell figyelnünk magunkra, ha szórakozni megyünk az éjszakába. Amellett, hogy vigyázzunk az értékeinkre, és idegentől nem fogadunk el italt, arra is ügyelnünk kell, hogy ne vegyünk be semmilyen kábítószert.

A drogtól ugyanis olyan állapotba kerülünk, amely során azt se tudjuk, hogy hol vagyunk, mit csinálunk, ez pedig kifejezetten veszélyes, mert ilyenkor bármi szörnyűség megtörténhet velünk.

Habár a hatóságok szakadatlanul küzdenek azért, hogy megállítsák a kábítószerek terjedést, mégis időnként új készítmények bukkannak fel, ahogy most is. A budapesti éjszakában immár több, mint egy tucat ember került kórházba, mert kipróbálták a szintetikus drogot, amin a facebook jele látható.

A betegek olyan súlyos tünetekkel kerültek kórházba, amely miatt intenzív ápolásra volt szükségük. Az ÁNTSZ közlése szerint a betegek egymástól függetlenül kékes-zöldes színű tablettát (egyben vagy porítva) vettek be. Ezeken, a készítményeken, egy „F” betű volt látható.

(Forrás: vilagszam.hu)