A mai fiatalok hajlamosak kétségbeesni, ha nem sikerül teljesíteniük a vágyaikat addigra, mire betöltik a 30-at.
Nagy terveket szövögetünk már akkor, amikor csak iskolába járunk. Úgy képzeljük el a jövőnket, hogy, amint kezünkben a diploma, máris elérjük az összes célunkat, ám aztán jön a keserű pirula, amikor elfújjuk a 30. születésnapunkon a gyertyákat, és rájövünk, hogy még szinte semmit sem értünk el.

Ilyenkor sokan kétségbeesünk, ami nagy hiba, ugyanis nagyon ritka, ha valaki minden tervét megvalósítja 30 éves korára. Valójában sokkal reálisabb, hogy 40-50 éves korunkra jutunk el oda, ahova mindig is akartunk.

Ezt bizonyítják a következő hírességek is, akik nem 30, hanem 40 éves koruk után futottak be.

Charles Darwin: Természettudósként töltötte élete nagy részét Darwin, aki 50 éves volt, amikor 1859-ben megírta „A fajok eredete” című művét, és ezzel örökre megváltoztatta a tudományt.

Stan Lee: 39 éves volt, amikor megalkotta élete első képregényét. Ez a Fantasztikus Négyes volt. Ezt követte a Marvel Univerzum, amibe Pókember, Thor, Vasember, és a többi, mára híressé vált, karakter szerepel. Stan Lee képregényei Amerika valódi kulturális ikonjaivá váltak.

Henry Ford: 45 évesen futott be, amikor megépítette a forradalminak bizonyuló T Modellt.

Jack Weil: A világ legnépszerűbb cowboy-öltözék márkáját, a Rockmount Ranch Wear nevű vállalkozását alapította meg 45 évesen. Weil 2008-ig volt a cég ügyvezetője, ám akkor, 107 évesen, meghalt.

Samuel Jackson: Ma Hollywood egyik legünnepeltebb sztárja. Jelenleg a Marvel filmekben játszik, de sokan a Star Wars filmekben is láthatták. Jackson karrierje azonban csak 43 évesen indult be, amikor a Spike Lee Dzsungelláz című filmjében játszott 1991-ben.

Harry Bernstein: Sok éven keresztül szinte csak önmagának írt, ám 2007-ben, amikor már 96 éves volt, megírta a The Invisible Wall: A Love Story That Broke Barriers című memoárja, amivel hírnevet szerzett magának.

Ray Kroc: 52 éves koráig csak átlagos értékesítőként dolgozott. 1954-ben aztán megvette a McDonald’s márkanevet. A világ legnépszerűbb gyorsétterem láncát mind nagyon jól ismerjük.

Vera Wang: Ismert műkorcsolyázóként és újságíróként dolgozott azelőtt, hogy 40 évesen belépett volna a divat világába. Ma ő a világ leghíresebb női divattervezője.

Wally Blume: A tejiparban utazott Blume, amikor 1995-ben, 57 évesen, saját jégkrémgyártó céget alapított. A Denali Flavors bevétele 2009-ben elérte a 80 millió dollárt.

Harland Sanders: A Sanders ezredes néven ismert férfi, 62 évesen alapította meg a Kentucky Fried Chicken (KFC) gyorsétterem franchise-ot. A céget 12 évvel később eladta 2 millió dollárért.

Anna Mary Robertson Moses (becenevén Grandma Moses, azaz Moses mama): Elmúlt 78 éves, amikor festői karrierje beindult. 2006-ban 1,2 millió dollárért, azaz körülbelül 300 millió forintért adta el az egyik festményét.

Julia Child: 50 éves koráig a média- és reklámiparban dolgozott. Ekkor írta meg az első szakácskönyvét, amivel a nevét felírta a legnépszerűbb sztárséfek közé.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)