A kismamák számolnak azzal, hogy szülés után új ruhatárra lesz szükségük. De hogy még egy számmal nagyobb cipőre is? Nos, úgy tűnik, igen: a terhesség ugyanis hosszabbítja és szélesíti a női lábat. Az American Journal of Phisical Medicine and Rehabilitation című lapban megjelent tanulmány nagy valószínűséggel nem okoz nagy meglepetést a legtöbb nő számára.
A terhesség maradandó változásokat eredményez a láb szerkezetében (Pregnancy Leads to Lasting Changes in Foot Structure) című tanulmányt Neil A. Segal és munkatársai publikálták. Segal, az Iowa Egyetem rehabilitációs orvosa arra lett figyelmes, hogy néhány helyi asszony arra panaszkodott, hogy a terhességüket követően megváltozott a cipőméretük. Kísérletképpen Segal és kollégái 49 nőnek mérték meg a lábát a terhesség első trimeszterében majd a szülést követő ötödik hónapban. És valóban: a nők közel felének egy mérettel nagyobb cipőt kellett hordaniuk szülés után a lábfej szélesedése és hosszabbodása miatt. Segal szerint többszöri terhesség esetén ez az arány még nőheti is.
S hogy mi ennek az oka? A várandós nők egy relaxin nevű hormont termelnek, amelynek az a feladata, hogy a komplikációmentes szülés érdekében a medencét rugalmasabbá tegye. Azonban ez a hormon a test más tájain található ízületekre és a szalagokra is hatással lehet – így a lábra is. Ha a ehhez a rugalmassághoz még a terhesség során kialakult többletsúlyt is hozzávesszük, az a láb ívének laposodását eredményezheti. Valószínűleg ez okozza az idősebb nők által gyakran tapasztalt csípő- és térdfájdalmat is. Segal doktor jelenleg azt vizsgálja, hogy vajon az egyénre szabott cipőbetétek segíthetnek-e megvédeni a nőket ettől a kockázattól.
Forrás: www.scientificamerican.com
Legutóbbi hozzászólások