Egy anyuka a blogján gyűjtötte össze az összes olyan indokot, amit a 2 éves kisfia kitalál csak azért, hogy ne kelljen aludnia.1. Kér még egy utolsó korty vizet, de nem a fürdőszobából, hanem a kerti csaphoz akar kimenni.
2. Az ágya alatt van egy krokodil, amit anyának egy kalapáccsal kell jól elvernie.
3. Fáj a toka, amibe csak a lila zseblámpával szabad belenézni, addig pedig nem fekszik le, amíg nem kap egy kanál mogyoróvaj ízű gyógyszert.
4. Annak ellenére, hogy régóta így van, minden este rájön, hogy Dora pelenkát kapott, pedig ő Diegot akar.
5. Sokadik alkalommal is meg kell puszilgatni, mert „szeretlek anyuci” van.
6. Anya nem hagyja aludni.
7. Köhög, de nem beteg, hanem csak azt akarja, hogy foglalkozzanak vele.
8. A trambulin magányos, ezért ugrálni szeretne rajta.
9. Kényelmetlen az ágya, ezért anya ágyában, anyán akar aludni.
10. Közli, hogy fázik és több takarót kér, de nem azokat a takarókat, amelyek otthon vannak, hanem másikat, és menjünk el a boltba újat venni.
11. Kuncogni kezd, majd úgy nevet, mintha be lenne rúgva, később elsírja magát, pont úgy, mintha részeg lenne.
12. Nem találja a pizsamanadrágját, ami rajta van.
13. Az este készített festmény még túl nedves. Meg kell néznie, hogy rendesen szárad-e egyedül is.
14. Megkérdezi, hogy mit jelent az, ha valaki meghal.15. Pisilnie kell, de csak úgy tud, ha az anyukája őrt áll, mert lehet, hogy a sárkány feljön a vécéből.
16. Előfordult, hogy „Reggel van, anya!” kijelentéssel ébredt, miután két órára sikerült elaltatni.
17. Melege van, és anyának kell megigazítani a takarót, hogy jó legyen.
18. Leesett a sebtapasz a kezéről, még tegnap.
19. Szomorú, mert elhagyta a plüssmaciját. Fél éve.
20. Az anyukának segítenie kell levenni a túl szűk pólót.
21. Fájlalja valamiét, de azt nem árulja el, hogy mi, és hol fáj.
22. Vizet kér, de nem palackból, hanem pohárból, amiben zöld, kék-sárga csíkos szívószál és delfin van. Pár napja látott ilyet az egyik boltban.
23. Tíz perccel a pisilés után kakilnia kell.
24. Éhes, és azt a muffint kéri, amit három napja otthagyott az egyik ismerősnél.
25. Sírva fakad, mert eszébe jut, hogy az anyja egyszer meghal.
26. Nem akar aludni.
27. Az alvás unalmas.
28. Újra pisilnie kell.
29. Tejet kér.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Legutóbbi hozzászólások