Az anyuka azt hitte, hogy beteg a gyermeke, ám kiderült, hogy semmi baja.eyesNagyon különleges kislánnyal lett gazdagabb egy ugandai házaspár, ugyanis a gyermekük szeme ragyogó égszínkék. Mivel ez nagyon ritka jelenség Afrikában, ezért az édesanya nem tudta mire vélni, amikor meglátta a lánya szemszínét.

A szülők ráadásul a bantu népcsoporthoz tartóznak, rájuk pedig a sötét bőr, igazán sötét szem a jellemző. Az anyuka később, amikor a lánya szeme nem sötétedett be, hanem megmaradt égszínkéknek, akkor nagyon megijedt, ezért orvoshoz vitte a gyereket, ám kiderült, hogy a gyereknek semmi baja, csak a szokásostól eltérő a szeme színe.

Az égszínkék szemszínt elsősorban a kaukázusi, fehér emberekhez társítjuk, de az afrikai emberek esetében is előfordulhat ez az árnyalat, igaz csak minimális százalékban. Néhány tudós szerint ez egy ritka belső genetikai mutáció eredménye, de mások úgy vélik, hogy az európai gyarmatosítók hagyatéka a különleges kombináció, ami egy igazán különleges, és csodás ajándéka a természetnek.

(Forrás: globoport.hu)