Milyen alapfelszerelést vigyünk magunkkal, ha a kicsit is visszük a vízhez?strandA felnőttek sem menekülhetnek egyetlen fürdőruhával a strandra a kánikula elől, ám abban az esetben, ha kisbabával indulunk a vízhez, még több dologra oda kell figyelnünk, hogy a kicsinek biztos ne essen semmi baja.

Kalap: Az egyik legfontosabb dolog, hogy védjük a baba fejét, hiszen könnyen napszúrást kaphat, leéghet. A legjobb, ha olyan kalapot adunk a babára, amit meg lehet kötni, mert így nem fog leesni a fejéről.

Napolaj: A legfontosabb dolog a magas faktorszámú napolaj, amiből legyen elegendő, hiszen minden pancsolás után újra be kell kenni a babát. Ha a kicsi nem megy a vízbe, akkor kétóránként ismételjük meg a folyamatot!

Folyadék: Nagyon fontos a folyadék megfelelő pótlása, ezért legyen nálunk babának való víz. Jó ötlet, ha bébiételt és gyümölcsöket is viszünk a strandra.

Fürdőpelenka: Senki sem szereti a meztelen babák látványát a strandon, úgyhogy mindenképpen adjunk a kicsire fürdőruhát. Ha még nem szobatiszta, akkor vegyünk fürdőpelenkát, amit gyorsan felhúzhatunk a babára, használat után pedig eldobható.

Papírpelenka: Ha már elkezdődött a bilire szoktatás, akkor is vigyünk magunkkal papírpelenkát, mert előfordulhat, hogy az új közeg, a sok játék és a víz miatt elfelejti a kicsi, hogy nem végezheti el a dolgát akárhol.

Váltóruha: Felnőttként sem szeretünk vizes fürdőruhában lenni, ezért a baba számára is gondoskodjunk száraz ruháról, hogy pancsolás után legyen mit ráadnunk.

Sátor: A strandsátor megfelelő árnyékot biztosít az alvó, játszó gyereknek, ráadásul nem foglal nagy helyet és nem nehéz.

Napszemüveg: Ha a baba megtűri magán, akkor érdemes napszemüveget adnunk rá, hogy a szemét is védjük.

(Forrás: marmalade.hu)