Az interneten indult hadjárat a várandós Sophie Guidolin ellen, aki 30 kilós súlyokat emelget.Sophie GuidolinSzemélyi edzőként dolgozik Sophie Guidolin, aki magára haragította a világháló közösségét, ugyanis 26 hetes terhesen még mindig nehéz súlyokat emel. A kétgyermekes anyuka azonban nem törődik azzal, hogy veszélyesnek és betegesnek tartják, amit csinál, hiszen a férje és a saját edzője is szemmel tartja, miközben a gyakorlatokat végzi.

Guidolin elmondta, hogy eleinte nem értette, hogy miért támadják, amiért 30 kilós súlyt emel, és főleg azon lepődött meg, hogy elsősorban férfiak kárhoztatták az életmódja miatt. Az ikrekkel várandós kismama arról is beszélt, hogy a Facebookon kapott olyan hozzászólást, hogy túl nehéz súlyt emel, amivel veszélyezteti a gyermekei egészségét, ám ez megítélés kérdése, hiszen a 29 kilós fiát is neki kell cipelnie, ha olyan helyen alszik el, ahol nem kellene.

A hetente háromszor edző Guidolin szerint nem lehet általánosítani, hogy mennyi súlyt bír el egy nő a terhessége alatt, mert ez függ az adott személytől és a teherbírástól. A kismama arról is beszélt, hogy tudja, hogy mit csinál, hiszen korábban már volt vetélése, amit sok ember csak a súlyemeléssel köt össze, pedig ennek számos más oka is lehet.

(Forrás: neon.hu)