Az orvosok a tudomány csodájának tartják a sikeres eljárást, míg mások szerint a természet törvényei ellen való dolog történt.Kelton TremellenKét napig küzdött az az ausztrál nő, aki el akarta érni, hogy megkapja, a motoros balesetben elhunyt, férje spermáját, ugyanis mesterséges megtermékenyítés útján szeretett volna teherbe esni a férfitól.

Az özvegynek sikerült megszereznie a bírósági engedélyt, ami abból a szempontból egyedülálló esett, hogy az elhunyt két nappal korábban halt meg. Az orvosok éppen ezért nem voltak biztosak benne, hogy a sperma még használható lesz, de ennek ellenére, megpróbálkoztak a lehetetlennel.

A mesterséges megtermékenyítés végül sikerült, és az asszony egészséges kisfiúnak adott életet, ám nem mindenki nézi jó szemmel a történteket, mert morálisan vitatható, hogy lehet-e egy halottól spermát venni azért, hogy egy nőnek gyereke születhessen az elhunyt szerelmétől.

Steve Robson, a mesterséges megtermékenyítés szakértője szerint nincs ebben semmi elítélendő. A szakember úgy gondolja, hogy ez inkább egy szerelmi történet volt, és ő személy szerint örül, hogy segíthetett egy olyan nőn, akiben ennyi szeretet és bátorság volt.

(Forrás: eletmod.hu)