„ Bezzeg az én időmben, amikor én voltam gyerek minden teljesen más volt.”

Akkor hajtogatjuk gyakran ezeket a frázisokat, amikor elhűlve nézzük az utcán a fiatalabb generációt vagy a kisiskolásokat, akik neveletlenek a buszon vagy épp megdöbbentő divatékszereket viselnek.

Sokak szerint a mai gyerekek nem tudnak viselkedni, de vajon miért nem? Kinek a felelőssége ez: a szülőké, az iskoláé, a társadalomé? Természetesen kicsit minden területé. Ugyanakkor az, hogy egy gyerek személyisége és értékrendje milyen alapokon áll, az elsősorban azon múlik, „mit hoz otthonról”.

Sok szülő nem is gondolná, hogy mitől fosztja meg gyermekét, ha nem figyel arra, milyen példával jár előtte. Az értékrend a személyiség egyik legfontosabb talpköve, hiszen ez határozza meg, mit gondolunk jónak vagy rossznak, helyesnek vagy helytelennek, mi a fontos számunkra, így közvetve cselekedeteinkre is hatással van.

Mivel a család a szocializáció elsődleges színtere, szülőként a mi feladatunk felkészíteni a gyermekünket a felnőtt életre, ezért az alapértékek átadása is a mi dolgunk.

A szülők szocializációban játszott szerepe megkérdőjelezhetetlen, még annak ellenére is, hogy napjainkban a család feladatai folyamatos változáson mennek keresztül. Ez akkor is igaz, ha egyre nagyobb szerephez jutnak a szocializáció tekintetében a családon kívüli tényezők is, mint az iskola vagy a kortársak, és nem utolsó sorban sajnos a média.

Ez utóbbiak gyerekekre gyakorolt hatása gyakran ellentmond a család által sugallt értékrendnek, és nem ritkán erősebb is. A szülők így kénytelenek azokkal a hatásokkal is megküzdeni, melyek a világból érik a gyermekeiket. Nem véletlen, hogy a gyermekvállalás életünk egyik, ha nem a legnagyobb vállalása.

Míg korábban szüleink, nagyszüleink idejében, a felnőttek egyértelműen kifejezték értékrendjüket a következő generáció irányába, és a felnőttek tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt, addig ez a folyamat a 20. század második felétől teljesen megváltozott.

Régen több előnnyel járt a fiatalok számára a felnőtt lét, de a második világháború után ez a tendencia is megváltozott. Napjainkban egyre inkább kitolódik a felnőtté válás időpontja, mivel a fiatalok egyre kevésbé tudnak a felnőtté válás minden ismérvének megfelelni. Sokan még felnőtt korban is gyermekként élnek a szüleikkel, akik döntéseikbe már nem szólhatnak bele. Az is gyakori, hogy családon belül ellentétes irányt vesz az értékátadás, és nem a szülő határozza meg gyereke értékrendjét, hanem éppen fordítva.

Mindezek összefüggésbe hozhatók a legnagyobb problémával, ami nem más, mint az értékek összekuszálódása. A régen magától értetődő értékek nagy része mára semmivé vált, vagy értelmét vesztette, míg mások, amik eddig háttérben voltak, előtérbe kerültek. A minket körülvevő világ vált áttekinthetetlenné, amiben a szülők éppen annyira tévelyegnek, mint a gyerekeik. Így szinte lehetetlennek tűnik az a szülői feladat, hogy értékálló útmutatót adjunk a gyerekeinknek.

Az továbbra is természetes, hogy valamennyi szülő a legjobbat akarja a gyerekének: a legjobb iskolát, munkát, életet. Mindezek ellenére, a jelenkor bizonytalan feltételei között nehéz stabil támpontokat adni a nevelés során a jövőre nézve.

Ki az, aki tudja, hogy milyen munka hoz majd jó megélhetést a jövőben a gyerekeink számára, vagy, hogy milyen tulajdonságokat érdemes kifejleszteniük magukban, ahhoz, hogy később sikeressé válhassanak?

Forrás: Családinet.hu