Szomorú és megdöbbentő vallomás tizenkilenc férfitől.dadApa, anya, gyerekek. Így néz ki a boldog család a legtöbb ember elképzelése szerint, ám a valóságban rengeteg gyötrelmes családi történetet hallhatunk, akár a közvetlen környezetünkből is. Az, hogy a szülők elválnak, mindennaposnak mondható, de ennél is rosszabb, ha kiderül, a gyereknek nem az a biológiai apja, aki eddig nevelte.

Az ilyen esetek gyakran családon belüli történetek maradnak, de tizenkilenc férfi elmesélte, hogy rájöttek, hogy valójában nem tőlük van a lányuk, fiuk.

1. A feleségemmel van egy csodaszép lányunk, de a nejem nem is sejti, hogy nagyon jól tudom, hogy a gyerek nem tőlem van. De ez nem számít, mert ő akkor is az én lányom, ezen pedig semmi sem változtathat.

2. Három hete tudtam meg, hogy az újszülött gyerekem valójában nem az enyém. Egy hónapja vagyok vele, de legszívesebben elhúznék, és soha többé nem jönnék vissza.

3. Szinte teljesen biztos benne, hogy a fiam nem az enyém, de túlságosan félek ahhoz, hogy kiderítsem az igazságot, ezért nem mondok semmit.

4. Amikor megtaláltam a barátnőm naplóját, akkor abból kiderült, hogy a kislány, akit a párommal nevelünk, nem az enyém. Én vagyok gyesen a gyerekkel, tehát mind a hárman rosszul járnánk, ha elhagynám őket.

5. A barátnőm nem is sejti, hogy tudom, hogy a gyerekünk nem tőlem van. Annyira szeretem a lányomat, hogy soha nem tudnám kijelenteni azt, hogy hogy más az édesapja.

6. Tisztában vagyok azzal, hogy a gyerekem nem az enyém. Még megvárom a családi adókedvezményt, de aztán elhagyom a barátnőmet.

7. Már felnőtt a lányom, amikor kiderült, hogy nem tőlem van. Vissza akarom követelni a gyerektartást.

8. Nem akarok DNS-tesztet, mert rettegem, hogy kiderül, hogy a lányom nem tőlem van. Én már eldöntöttem, hogy én vagyok az apja. Ő az én kislányom!

9. Most tudtam meg, hogy a már 19 éves lányomnak nem én vagyok a biológiai apja. Ennek ellenére örökké szeretni fogom, de azt nagyon remélem, hogy az anyja, aki hamarosan a volt feleségem lesz, lassú és fájdalmas halált fog halni.

10. A kisfiam mindig elmondja, hogy mennyire szeret. Rengeteg örömet szerez nekem, de fáj, hogy egy nap el kell neki mondanom, hogy nem én vagyok az igazi apja.

11. Öt évvel ezelőtt jöttem rá, hogy a gyerek nem az enyém. Az anyja magyarázata ennyi volt: „Azt mondtam, hogy gyereket várok, de nem azt, hogy tőled.”

12. Tizenhét éves vagyok. Csak én és a fiam anyja tudjuk, hogy nem én vagyok az apa. A barátnőm megcsalt egy buliban.

13. Hat bevetés után a feleségem végre vallomást tett, hogy a 4 éves lányunk nem tőlem van. Korábban ő vádolt meg engem hűtlenséggel

14. Tudom, hogy nem a gyerekem, de akkor miért akarok mindig vele lenni?

15. Titkos DNS-teszttel derítettem ki, hogy a gyerek nem tőlem van, de ezt soha nem fogom elmondani senkinek, mert nem hagyom, hogy a kislány egy drogkereskedő apa mellett nőjön fel.

16. Nemrég tudtam meg, hogy a gyerek nem az enyém. Egyszerre érzek megkönnyebbülést és csalódottságot, mert szívesen felneveltem volna a kislányt, aki most az igazi apjával van.

17. A feleségem bevallotta, hogy nem én vagyok a fiam biológiai apja. Megbocsátottam neki és megvédem a becsületét, mert őt és a fiamat is szeretem. Mindenki követhet el hibákat.

18. A nejem most szült. A vérkép szerint nem én vagyok a gyerek biológiai apja. Mi van?

19. A barátnőm tíz hét múlva szül, de nem én vagyok a gyerek apja.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)