Paul és Caroline King nem talált olyan oktatási intézményt, amibe jó szívvel járatta volna a két fiút.kidAz ember életében általában az első évek egyértelműek. Megszületünk, bölcsődébe, óvodába járunk, majd jön az általános iskola, aminek a végén bonyolódik a dolog, mert el kell döntenünk, hogy milyen középiskolába járjunk, érettségi után pedig azt kell alaposan megfontolnunk, hogy milyen szakmát választunk, jelentkezünk-e főiskolára, egyetemre.

Paul és Caroline King azonban úgy döntött, hogy nem követi ezt a mintát, ugyanis a brit házaspár másfél évvel ezelőtt úgy döntött, hogy eladják a házukat, a berendezést, és az ebből kapott pénzből bejárják a világot, hogy a gyerekek így szívják magukba a tudást.

A házaspár akkor jutott erre az elhatározásra, amikor nem találtak olyan iskolát, amibe jó szívvel járatták volna a két fiút, ezért egyik intézménybe se íratták be őket. Paul és Caroline számára különösen azért fontos az utazás, mert ennek köszönhetik, hogy egyáltalán megismerték egymást.

A szülők megvalósították a tervüket, aminek köszönhetően 280 000 fontot (nagyjából 100 millió forintot) szereztek, ebből pedig bőven telt arra, hogy az elmúlt 19 hónapban 15 országban megforduljanak.

A 39 éves Paul azt nyilatkozta, hogy a feleségével soha nem fogják iskolába kényszeríteni a gyerekeiket, akiktől azt se várják el, hogy vizsgázzanak. Az apuka hozzátette, hogy ennek oka az, hogy ők nem emelik fel a hangjukat, ha a fiúkkal beszélnek, ezért nem engedik meg, hogy egy tanár megtegye.

Paul és Caroline 2003-ban találkozott egymással Kasmírban, majd Svédországban, a nő hazájában telepedtek le. Caroline már akkor gondolkodni kezdett azon, hogy a hagyományos oktatás nem fog megfelelni a gyerekeinek, amikor Winston, aki 1 évesen olvasni kezdett, arra panaszkodott, hogy unja a bölcsődét.

A család első útja Romániába vezetett, majd Dubajba, Indiába, a Maldív-szigetekre, Malajziába, Indonéziába, Borneóra, Thaiföldre, Laoszba, az Egyesült Államokba, Kolumbiába, Spanyolországba, Egyiptomba, Olaszországba és a Cseh Köztársaságba utaztak el.

A pénz miatt nem kell aggódniuk, mert Paul továbbra is üzemelteti a hintaágyakat gyártó Hammock Heavent, tehát, ha elfogy az adásvételből szerzett összeg, akkor is marad pénz az utazásra. Más miatt azonban olykor aggódik az apuka, aki néha kételkedik abban, hogy jól döntést hoztak-e a feleségével, mert olykor úgy érzi, hogy a fiai fejében semmi se marad meg abból, amit láttak.

A piramisok a gyerekek számára érdektelen volt, de egy római amfiteátrumra is azt mondták, hogy unalmas. Később azonban, amikor a család beszélgetett a látottakról, akkor mégiscsak mutattak valamennyi érdeklődést a nevezetességek iránt, sőt, az egyik reggel azt kérték a gyerekek, hogy utazzanak vissza Egyiptomba.

Az apuka arról is beszélt, hogy felesleges lenne könyvekből tanulni a történelmet, ha első kézből is megtapasztalhatják azt. A család különböző projekteken dolgozik, amelyekhez felhasználják mindazt, amit láttak, tanultak. A tervek szerint a következő állomásuk Ausztrália és Izland lesz.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)