Egy friss tanulmány szerint nem mindegy, hogy egy családban milyen viszonyban vannak egymással a gyerekek.young child being meanAz álomcsalád szülőkből és gyerekekből áll, ám gyakran előfordul, hogy a szülők elválnak, újraházasodnak, a gyerekek pedig féltestvért kapnak, ezért fontos azzal foglalkozni, hogy ez milyen hatással van a csemetékre.

A Michigan Egyetem és a Colorado-Boulder Egyetem szociológusai ezzel a kérdéssel foglalkoztak a legújabb tanulmányukban, amelyhez nagyjából 6500 kiskorút vizsgáltak meg. A felmérés eredményéből kiderült, hogy az, aki mostoha- vagy féltestvérrel nő fel, az 10 százalékkal agresszívabb volt, mint az, akinek vér szerinti testvére volt.

Ennek okát nem tudták pontosan meghatározni a szakemberek, de úgy vélték, hogy a mostohatestvéreknek komplex féltékenységgel kell megküzdeniük, mert egy idegen ember érkezik a családjukba. Ilyen helyzetben megnőhet a frusztráció, a viták száma.

A statisztikai adatok szerint napjainkban egyre több az úgynevezett csonka háztartás, ami azt jelenti, hogy a szülőknek a feladata az, hogy helyesen oldják azt a kényes szituációt, amit egy féltestvér megjelenése jelenthet.

(Forrás: life.hu)