Egy kutatás kiderítette, hogy az abnormális viselkedés sokaknak vonzó.fetisEgy kanadai felmérésből világossá vált, hogy az emberek felét érdekli valamilyen fetisizmus, legyen az mazochizmus, voyeurizmus (kukkolás), frotteurism (a nemi szervek hozzáérintése valamihez), harmaduk pedig már legalább egyszer kipróbálta ezek valamelyikét.

A kutatásban több, mint ezer embert kérdeztek ki a szexuális élményeikről. A kutatók nyolc olyan fetisizmusra kérdeztek rá, amelyek orvosi szempontból abnormálisnak számítanak. Az alanyok ebből négyről gondolták azt, hogy fura, szokatlan, míg a másik néggyel nem volt problémájuk.

Christian Joyal professzor, a kutatás társszerzője elmondta, hogy a résztvevők közel fele (45,6 százalék) érdeklődött a „rendellenes” szexuális viselkedés iránt, míg 33 százalékuk legalább egyszer kipróbálta valamelyik fétist.

A professzor szerint a kutatás arra világít rá, hogy a tudománynak először fel kellene mérnie, hogy az emberek mit találnak normálisnak, és csak azt követően kellene abnormálisnak bélyegeznie valamit, hiszen bizonyos szexuális formák sokkal gyakoribbak, mint azt a tudósok hiszik.

A felmérésből az is kiderült, hogy a mazochisták, valamint azok, akik érdeklődnek az alárendelt szexuális magatartás iránt, elégedettek a nemi életükkel, illetve a férfiak jobban hajlanak a különböző fetisizmusokra, ám a két nem közötti különbség nem számottevő ebben a kérdésben.

(Forrás: globoport.hu)