Kikkel és miért alkothatsz legjobb baráti csapatot?friendsKos – Ikrek, Mérleg: Ti hárman együtt verhetetlen csapatot alkottok, és minden őrültségben benne vagytok. Kosként igazi hangulatember vagy, ám ez nem baj az olyan pozitív hozzáállású csillagjegyek esetében, mint az ugyancsak hangulatember Ikrek vagy a kiegyensúlyozott Mérleg.

Bika – Rák, Halak: A Rák és a Halak szociálisan érzékeny, türelmes a világra nyitott csillagjegy, ezért velük alkothatsz legjobb baráti csapatot. Az is mellettük szól, hogy a Rák és a Halak ösztönösen cselekszik, tehát feloldhatják a gátlásaidat. Cserébe a konzervativizmusoddal képes vagy visszafogni a másik két csillagjegyet, nehogy elszálljanak.

Ikrek – Kos, Bak: A csillagjegyed alapján olyan barátokra van szükséged, akik egyfelől megértik a különc humorodat, másfelől akikkel intellektuálisan is jól kijössz. A Kos, a Bak és az Ikrek imádják az életet, ezért abban az esetben, ha ti hárman összekerültök, akkor garantálható, hogy sokat fogtok nevetni, és biztos, hogy nem lesz olyan szociális esemény, amin ne tudnátok egymást felpörgetni.

Rák – Skorpió, Halak: Mivel a Halak és a Skorpió is érzékenyen reagál a világ dolgaira, emiatt kiváló csapatot alkothattok. A legjobb barátságotok mellett szól az is, hogy a Skorpió belevalósága és a Halak kreativitása ösztönöz téged.

Oroszlán – Kos, Skorpió: Habár a Kos és a Skorpió két szélsőséges csillagjegy, mégis jól tudják, hogy mi a gyengeségük, és irányításuk alatt tartják az érzelmeiket. Oroszlánként szeretsz a figyelem középpontjában lenni, amit a Kos nem vesz zokon, mivel ő néha szeret visszahúzódni, és szívesen átadja a teret, vagy megosztja mással a rivaldafényt. A Skorpió rendkívül megértő, amire az akaratosságod miatt van szükséged.

Szűz – Bak, Rák: Három nagyon intelligens csillagjegy képviselőként minden akadályt le tudtok győzni a barátaiddal, ráadásul kitartóak vagytok, ezért szeretitek véghez vinni azt, amibe egyszer belekezdtetek. Ti biztos, hogy soha nem unatkoznátok.

Mérleg – Halak, Oroszlán: Mérlegként rendkívül intelligens, ötletes személy vagy, de nehezen hagysz fel a már jól bevált módszereiddel, emiatt noszogatni kell. Az Oroszlán ebben segíthet, mert arra biztat, hogy keress olyan kihívásokat, amik rákényszerítenek a komfortzónád elhagyására. A Halak a kreativitásodat csalja elő.

Skorpió – Rák, Szűz: Fontos, hogy olyan barátok vegyenek körül, akik értékelnek, valamint a felszínre tudják hozni az érzelmesebb oldaladat. A Rák és a Szűz elfogadnak és tisztelnek, te pedig bármire képes vagy ezért cserébe.

Nyilas – Ikrek, Kos: Ti mindhárman szerettek új dolgokat elsajátítani, új helyeket megismerni. Mivel néha kiszámíthatatlan vagy, emiatt szükséged van arra, hogy a realitások talaján élő barátaid visszarántsanak a földre. Mivel az Ikrekre is jellemző, hogy kissé őrült, emiatt nagyszerűen megérti a különcségedet, míg a Kos mind a kettőtöket megzaboláz a vezető természetével.

Bak – Oroszlán, Bika: Olyan barátokra van szükséged, akik nem igénylik, hogy folyton együtt legyetek, hozzád hasonlóan céltudatosak, viszont ki tudnak húzni a hétköznapok rutinjából. Ezt kaphatod meg a két lábbal a földön járó Bikától és a határozott Oroszlántól.

Vízöntő – Nyilas, Kos: A jó humorod miatt sokan kedvelnek, de igazán közeli barátod, akiben maximálisan megbízol, csak kevés van. A Nyilas és a Kos képes igazán értékelni a formabontó ötleteidet. A Nyilas az ötletelésben lehet jó partnered, míg a kitartó Kos a kivitelezésben lesz a társad.

Halak – Skorpió, Szűz: A Skorpió és a Szűz azért lehetnek a legjobb barátaid, mert ők megvédhetnek attól, hogy túlságosan elszaladjon veled a ló, képesek kordában tartani és visszarántani a valóság talajára.

Néha igényled a magányt, hogy feltöltődj, de ez könnyen átcsaphat depresszióba, amiből a Skorpió és a Szűz gyorsan kiemelhet.

(Forrás: bien.hu)