Kirándulástippek az évszakra.

Tihany: Tihany ősszel is csodálatos. Sétálj egyet a vízparton, majd keresd fel a tihanyi Csúcs-hegy oldalában található, igazán romantikus Őslevendulást! A Bencés apátság is kihagyhatatlan állomás. A félszigeten található, az orosz szerzetesek által vájt barátlakások is megérnek egy utat.

Zsámbéki romtemplom: Budapesttől nagyjából fél órás autóútra található Zsámbék, ahol azoknak is tetszeni fog a romtemplom, akiket egyébként nem érdekelnek a vallási épületek. A valaha premontreiek által emelt templom maradványai nem a freskók és az aranyozás miatt érdekes, hiszen ezekből alig maradt valami.
Az igazi különlegességét az adja, hogy az 1200-as években, román stílusban épült, amit akkoriban már kezdett kiszorítani a gótika hazánkból. A két stílus keveredése valódi csemege az építészet szerelmeseinek.

Holdvilág-árok: A Dobogókőhöz közeli Holdvilág-árok úgy szerepel Anonymus krónikájában, mint Árpád fejedelem temetkezési helyszíne, de valószínű, hogy Attila városát is itt jelöli meg.

A régészek még nem találtak bizonyítékot arra, hogy a legenda igaz, de ettől függetlenül is érdemes felfedezni a vadregényes tájat, ahol túraösvény várja a kirándulókat, akik egy Meteor nevű tűzlétrán ereszkedhetnek le az árokba.

A néhány óra alatt bejárható Holdvilág-árok, ahol különleges növények találhatók, csak száraz időben remek kirándulóhely.

Hollókő: 1987 óta a világörökség része az egyedi és csodálatos Hollókő, ahol a legnagyobb látványosság a XIII. századi romos vár, amire felmászva, varázslatos panoráma tárul a szemed elé. Ha jó időben mész, akkor rengeteg, a várban rendezett, program közül választhatod ki a neked leginkább tetszőt.

A védett falurészeken mindenképpen sétálj egyet, hogy átjárjon a régi korok érzése. Ha érdekel a falusi turizmus, akkor Hollókőn a te helyed!

Lillafüred: Az Északi-középhegységben található Lillafüred nagyon sok lehetőséggel várja a túrázókat, de azok is bőven találnak itt programot, akik nem szeretnek hegyet mászni. Ha Lillafüredre kirándulsz, akkor mindenképpen sétálj végig a függőkerten!

Az útvonal egyenesen elvisz a palotaszállóhoz, miközben mesés kilátás nyílik Magyarország legmagasabb vízesésére. Közvetlenül a sétányról nyílik az Anna-mésztufabarlang, ahol olyan különleges természeti látnivalók várnak, mint a megkövesedett falevelek lenyomatai, vagy a lelógó faágak. Ugyancsak Lillafüredről indul az 1920-ban épített kisvasút, amivel egészen Miskolcig elutazhattok.

János-hegy: Budapest legmagasabb pontja a János-hegy, ahonnan csodás kilátás nyílik a városra. A hegy tetejét a sportosabbak a turista útvonalon érhetik el, de a kényelmesebbek a libegőt is használhatják. Ha fent vagy, akkor ne hagyd ki a János-hegyi kilátót, ahova 101 lépcsőfok visz fel.

Visegrád: A macskaköves, hangulatos kis utcák bejárása után, menj el a királyi palotába, ahol nem csak a történelem rajongói köthetik le a figyelmüket, hanem mindenki más is, hála az érdekes kiállítótermeknek, amelyek egyedi atmoszférát kölcsönöznek a palota romos maradványai között.

Ha nincs tériszonyod, akkor nézz ki a Salamon toronyból, ahonnan csodás kilátás nyílik a tájra. A Dunakanyar megtekintése után ülj be egy hangulatos étterembe, ahol finom vacsorát fogyaszthatsz el.

Abony: A magántulajdonban lévő állat- és szabadidőpark miatt népszerű kirándulóhely a családosok körében Abony, ahol szürke marhák, kecskék, lovak, szamarak és kulánok lakják a parkot, de ugyancsak itt élnek a majmok, struccok, emuk, lámák, antilopok, zebrák, majmok, ormányos medvék, tarajos sülök és afrikai sörényes juhok, erdei vadak, oroszlánok és eurázsiai hiúzok. Az abonyi kirándulást gyerekprogramok, majálisok teszik még vonzóbbá.

Grassalkovich kastély: Egy darabka Franciaországból a Gödöllőn található Grassalkovich kastély, amit Ferenc József és Erzsébet királyné koronázási ajándékként kapott. Hazánk legnagyobb alapterületű barokk kastélya sokáig nagy hatást gyakorolt az építészetre.

A kastélyban Mária Terézia is megfordult, míg Windisch-Grätz főhadiszállását rendezett be az épületben, aminek pompája nem kopott meg az évek múlásával. A franciakert ma is színpompás, ezért nem csoda, hogy gyakran filmforgatási helyszínként köszön vissza a kastély.

(Forrás: femcafe.hu)