Egyre jobban terjed a Svédországban létrejött flygskam, avagy „repülési szégyen”.Sokféleképpen juthatunk el A pontból B pontba, de sokan ehhez a repülést választják, hiszen minden hercehurcájával együtt, még mindig ez a leggyorsabb közlekedési mód. Legalábbis eddig így volt, de mostanában kezd egyre népszerűbbé válni a vonatozás, ennek oka pedig a „flight shame” mozgalom.

A Svédországban létrejött, eredeti elnevezés szerint flygskam, a repülőút által magunk mögött hagyott szénlábnyom csökkentését, elkerülést és az „út a fontos, nem a cél” bölcsesség népszerűségét szolgálja.

A mozgalom lényege tehát az, hogy nemcsak védjük a környezetet, hanem újra felfedezhetjük azt is, hogy a célunkhoz való lassabb eljutás sokkal több kalanddal, élménnyel és izgalommal gazdagít, mint egy gyors repülőút, ami kifejezetten káros a Földre, ugyanis a fel- és leszállás a legnagyobb károsanyag-kibocsátás.

A „repülési szégyen” terjedése miatt egyre többen döntenek úgy, hogy csak akkor ülnek repülőre, ha nagyon hosszú útra indulnak, több időt töltenek a célállomáson, ha viszont csak egy rövid kirándulásra vállalkoznak, akkor inkább a vonatot részesítik előnyben.

A BBC egyik szerzője, aki 5 éve nem ült légijárműre, most a testvére lánybúcsúja és az időhiány miatt döntött úgy, hogy mégis a repülést választja. Ő így magyarázta a cikkében, hogy miért mellőzi a légi közlekedést:

„A durva szénlábnyom miatt sokáig kerültem a repülést. Tizenéves korom óta egyre jobban marcangolt a bűntudat a repüléssel járó kibocsátás miatt, ugyanis azóta egyre többet tudtam meg az éghajlat-változásról, és arra gyakorolt hatásáról. Tulajdonképpen a repülés lehet a leginkább szénigényes tevékenység, amit óránként tehetünk.”

A cikkíró szerint a „repülési szégyen” egyre szélesebb körben terjedt el Európában az elmúlt évben. Ennek oka az lehet, hogy a mai világban egyre inkább szükségessé válik az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogása, tehát ha valaki ennek tudatában ül légijárműre, annak könnyen lelkiismeret-furdalása támadhat.

Jocelyn Timperley így beszélt a „repülési szégyenről”:

„Esetemben itt van ez a fájdalmas kontraszt a hétvégi kirándulás örömteli élvezete és az éghajlatváltozás romboló valóságának hatásai között. Mások ezt úgy mondanák, hogy azt követően, hogy környezetvédelmi szempontból felébredtek, már zavarba jönnek a repüléstől.”

A légi közlekedés szembeni egyre nagyobb ellenállás miatt újra fellendült a vasúti közlekedés. Például egyre többen fedezik fel az éjszakai vonatozás előnyeit, ez pedig növekvő nyomás alá helyezi a politikusokat a repülés éghajlati hatásainak kezelése terén.

Ha összességében nézzük, akkor a mozgalom azon is változtat, hogy hogyan, miért és hova utazunk. Habár a „szégyen” kifejezés negatívan cseng, mégis a hangsúly azon van, hogy pozitív hatását gyakorol a környezetre és az utazóra is.

Ugyanakkor szó sincs arról, hogy a „flight shame” elítéli azokat, akik repülővel utaznak, mert a középpontban inkább az áll, hogy a saját utazási szokásainkon változtassunk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy előfordul, hogy nem a repülés a leggyorsabb, legolcsóbb megoldás, ráadásul a vonat általában egy adott település központjába viszi el az utasokat, akik hosszabb ideig csodálhatják a kilátást, de az sem elhanyagolható tény, hogy az általános tapasztalat szerint a vonaton könnyebben megy az ismerkedés egy-egy kupéban, mint a repülőn.

A vonat mellett szólhat az is, hogy nincs sorban állás és repülőtéri hercehurca. A technika fejlődés pedig a vonatok felszereltsége, kényelmi szintje és az úti célok egyre bővülése terén is érezteti a hatását.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)