Az utasok semmit sem érzékeltek abból, hogy csak a szerencsén múlt a tragédia elkerülése.A repülés az egyik legbiztonságosabb közlekedési forma, de ez nem jelenti azt, hogy nem fordul elő, hogy csak egy hajszálon múlik a katasztrófa elkerülése.
Egy légiforgalmi irányító miatt majdnem összeütközött egy repülő és egy mentőhelikopter: Egy légiforgalmi irányító két repülőnek és egy súlyos sérültet szállító mentőhelikopternek adott leszállási engedélyt, majd beszélgetni kezdett a kollégájával.
Amikor jelezni kezdett az ütközésveszélyt jelző riasztó, akkor az irányító rájött, hogy az egyik gép és a mentőhelikopter ugyanazon a magasságon halad. Csak 300 méterre voltak egymástól, de sikerült biztonságban landolniuk. Később kiderült, hogy a repülő végzett néhány szokatlan manővert, a helikopter pedig sokkal gyorsabban közeledett, mint az irányító várta.
A repülő, ami elállta a többi útját: Egy légiforgalmi irányító mesélte, hogy egyszer elvesztették a rádiókapcsolatot egy pilótával. A repülő rossz magasságba került, emiatt az irányító másfelé terelte a többi gépet.
A tilosban járó repülő ismét megváltoztatta a magasságot, ezzel pedig keresztbe tett az irányítónak, akinek végül mégis sikerült elnavigálnia a többi repülőt, de ehhez nagyon gyorsnak kellett lennie.
A pilótafülkéből szökni kezdett a légnyomás: Az egyik utasszállító gép pilótája leszálláshoz készülődött, amikor a kollégái jelezték, hogy nagyon recseg a fülük. Kiderült, hogy egy műszaki hiba miatt rohamosan csökken a légnyomás a fülkében.
A pilótának nagyjából fél perce volt arra, hogy kijavítsa a hibát. Szerencsére a pilótafülkékhez két légnyomás-szabályozó csatorna tartózik. A pilóta még időben be tudta kapcsolni a másikat.
Leszállás közben villám csapott a repülőbe: Egy Reddit-felhasználó pilóta rokona jégviharba keveredett, amikor Pittsburgh-ben készült leszállni. Ereszkedés közben hatalmas villanást látott, majd fülsüketítő robaj rázta meg az egész gépet.
A pilóta és a másodpilóta nagyjából 20 másodpercig nem látott és hallott, de időben magukhoz tértek. A landolás után két apró lyukat fedeztek fel a gép orrán, egyet pedig a légcsavarlapáton. Ebből kiderült, hogy villám csapot a repülőbe.
Egy gépen elment az elektromosság, így kézi vezérléssel kellett földre tenni, földi irányítás nélkül, éjszaka: A Torontó-Los Angeles járaton utazott az a Reddit-felhasználó, akinek a barátja volt a másodpilóta. Amikor a leszálláshoz készültek, akkor a repülő fényei villogni kezdtek, a gép pedig hirtelen újra a levegő emelkedett.
Nagyjából 20 percig köröztek Los Angeles felett, amikor a pilóta bejelentette, hogy technikai problémák miatt nem tudnak leszállni. Végül majdnem egy óra keringés után, a repülő „ijesztő leszállásba” kezdett, erős turbulencia mellett. A másodpilóta másnap elmondta, hogy elment az elektromosság, és kézi vezérléssel, a földi irányítás segítsége nélkül kellett landolniuk.
Két repülő majdnem összeütközött felszállás közben: Az Eastern Airlines egyik pilótájának a fia arról mesélt, hogy amikor az apja felszálláshoz készült, azt vette észre, hogy egy másik repülőgép gurul vele szembe. A katasztrófa elkerülésének egyetlen módja az volt, hogy a pilóta korábban felhúzta a gépet. A tragédia métereken múlt.
Egy kisrepülő leszállás közben majdnem összeütközött a kanadai légitársaság két gépével: Alaszkában szállt fel az a Cessna 150 kisrepülő, amely majdnem „lefejezett” két utasszállító repülőt. A három gép ugyanarra a reptérre tartott. Kiderült, hogy a légiforgalmi irányító figyelmen kívül hagyta a repülő sebességét.
Nyitva maradt egy szelep – kényszerleszállást kellett végrehajtani: Egy pilóta gyermeke mesélte el hogy az apja észrevette, hogy meleg áramlik a pilótafülkébe. Kiderült, hogy egy meghibásodás miatt nyitva maradt a szelep, ami szabályozza, hogy milyen meleg levegő áramlik be a hajtóműtől a fülkébe.
A pilóta kényszerleszállást hajtott végre. Mire sikerült földet érni, a műszerek annyira forrók voltak, hogy csak ruhába burkolt kézzel lehetett megérinteni azokat.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Legutóbbi hozzászólások