Tartsunk be pár szabályt, ha nem akarjuk elveszíteni a követőinket.Elmúltak azok az idők, amikor az ember elutazott nyaralni, majd fényképalbumban mutatta meg a barátainak, családjának, hogy merre járt. Napjainkban elég egy okostelefon, hogy megörökítsünk valamit, a kép pedig már mehet is valamelyik közösségi oldalra.
A fényképmegosztó alkalmazások közül az Instagram a legnépszerűbb, ám nem mindegy, hogy hogyan posztolunk, mert lehet, hogy arra jövünk haza, hogy eltűntek a követőink. Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor csak néhány szabályt kell betartanunk.
Először is érdemes különleges módon megmutatni, hogy elutaztunk. Ne fényképezzük le a repülőteret, autót, vonatot, motort, hanem inkább mutassunk rá a földgömbön, hogy merre indultunk el.
Olyan jeleneteket se posztoljunk, amit itthon is csinálunk, tehát a mekis kávézást hagyjuk ki! Ugyancsak kerüljük a szelfiket, beállított képeket, mert most az a fontos, hogy merre járunk, mit látunk.
Akkor is elhagyhatnak minket a követők, ha 10 perc alatt 10 képet teszünk fel. Ebből úgy tűnik, mintha kérkednénk. Tegyünk ki inkább egy képet egy nap, de az tényleg legyen szép, különleges.
Miközben fotózunk, az adott helyre, kultúrára is legyünk tekintettel, hiszen mi sem örülnénk, ha a Bazilika előtt valaki bikiniben pózolna, vagy lefotózna minket kávézás közben. Az is nagyon fontos, hogy az adatainkra vigyázzunk, mert a tolvajok imádják nyáron az internetet, hiszen rengetegen felelőtlenek, és kiadják a teljes nevüket, lakcímüket, azt, hogy hova utaztak, és mikor jönnek haza.
Ha tehát nyaralni megyünk, és az Instagramra töltjük fel a képeinket, akkor azt tegyük ízlésesen, óvatosan, érdekesen, és akkor a követőink sem hagynak el minket!
(Forrás: marmalade.hu)
Legutóbbi hozzászólások