Rejtélyek, amelyeket a tudomány megoldott.

Nem vér festi pirosra a Taylor-gleccsert: 1911-ben, Kelet-Antarktiszon fedezte fel Thomas Griffith Taylor földrajztudós a róla elnevezett Taylor-gleccsert. Taylor véres vízesésnek nevezte a gleccsert, ami több, mint egy évszázadon át gondolkodóba ejtette a tudósokat, ám végül kiderült, hogy a vízben vas-oxid található.

2017-ben a Colorado College és az Alaszkai Egyetem közös tanulmányban fejtette ki, hogy a Taylor-gleccser alatt olyan baktériumok tanyáznak, amelyek vörösre festik a kifolyó olvadékot. A rozsdavörös víz végig megtalálható a gleccser alatt, mert egy földalatti hálózat köti össze az ott lévő tavakat.

Ez annak köszönhető, hogy nagyobb méretű sós tavak voltak ott, amik idővel elpárologtak, vagy az óceán öntötte el a kanyonokat, sós vizet hagyva ott. Jelenleg a Taylor-gleccser a leghidegebb, folyamatosan folyó gleccser.

A köles tehetett a Tibeti-fennsík szélén történt a kivándorlásról: A washingtoni Állami Egyetemen készült új mezőgazdasági tanulmány célja az, hogy választ találjon a négyezer évvel ezelőtti, a Tibeti-fennsík szélén történt a kivándorlásra. A kutatócsapatot vezető Jade D’Alpoim Guedes régész szerint az éghajlatváltozás lehetetlenné tette az őslakosok számára a köles termesztését, ami azért jelentett komoly problémát, mert ez volt akkoriban az elsődleges táplálékforrás.

A globális hőmérséklet csökkenés károsan hatott a tibeti mezőgazdaságra. A köles megművelése nagyon nehéz feladatnak bizonyult a megfelelő hőmérséklet nélkül. Az ebből következő élelmiszerhiány miatt egyre többen hagyták el a térséget.

Majdnem 300 évvel később a búza és az árpa vette át a köles helyét, mert ezek a hidegben is megteremnek. Mivel jelenleg a tibeti fennsík a Föld leggyorsabban növekvő hőmérsékletű területei közé tartózik, ezért lehetséges, hogy az emberek vissza fognak térni.

Kínai kutatók oldották meg a Terra-Cotta hadsereg festésének rejtélyét: A kínai kutatók magabiztosan állítják, hogy sikerült rájönniük a Terra-Cotta-hadsereg polikróm festékének 2200 éves titkára. A 9000 katonából, szekerekből, az első kínai császárból (Qin Shi Huang), lovakból álló Terra-Cotta hadsereget 1974-ben fedezték fel.

A megtaláláskor néhány szobron még láthatóak voltak a színes pigmentfoltok és kötőanyagok. A pigmenteket korábban azonosították. Kiderült, hogy olyan szervetlen anyagok, mint például az azurit és a malachit, ám a kötőanyag és a Terra-Cotta hadsereg festésének módszere sokáig rejtély maradt.

A kínai tudósok végül egy speciális lézeres technikával állapították meg, hogy az ősi Qin dinasztia művészei először egy vagy két réteg, „kínai lakkfából” származó lakkal vonták be a szobrokat, majd polikróm rétegeket, vagy a legtöbb esetben állati ragasztóból készült kötőanyagot használtak.

A kirekesztés miatt halhattak meg a hím mamutok: 2017-ben a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a 70 százalékában hím mamut fosszíliák vizsgálatában megtalálták a választ arra, hogy mi vezetett a hímek halálához. A svéd Természettudományi Múzeum kutatócsapata szerint a nemek aránya viszonylag egyenlő volt a születéskor, de idővel a mamutok társadalmi hierarchiája és életkörülményei megváltozott.

Ahogy napjainkban az elefántok, úgy régen a mamutok is hordában éltek, amit egy idősebb nőstény vezetett. Ezek a csordák általában nőstényekből és fiatalabb egyedekből állt össze. A fiatalabb hímeket kirekesztették, hogy azok saját hordát alapítsanak, ám egyedül nehezebben maradtak életben.

A Tasmániai tigris kihalása: 1936-ban pusztult el az utolsó ismert, tasmán tigris néven ismert erszényes farkas, ám azóta rengetegen álltak elő ellenőrizetlen észleléssel. A kutatók úgy gondolják, hogy rájöttek arra, hogy miért maradt fenn a Tasmán szigeten a faj, amikor az az ausztrál kontinensen halt ki évezredekkel ezelőtt.

Az egyik feltételezés szerint az erszényes farkas nagyon könnyen megbetegedett, ami a vesztét okozta. Egy másik hipotézis azt állítja, hogy a dingóval folytatott verseny miatt halt ki, míg a harmadik elmélet az Ausztráliából érkező telepeseket tartja felelősnek az állat pusztulásáért.

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy újabb elképzeléssel álltak elő, mert szerintük az éghajlatváltozás, főleg az El Niño-időjárás okozta szárazság vezetett a kihaláshoz. Az igazság az, hogy minden elméletben van némi igazság.

Az erszényes farkasok a kedvező időjárás miatt kerültek a tasmán szigetre, ahol a XIX. és a XX. században a kihalásáig vadásztak rájuk, miközben folyamatosan romlottak az állatok életkörülményei, ráadásul az alacsony genetikai diverzitás is közrejátszott a kipusztulásban.

(Forrás: noiportal.hu)